A PSN többet ér, mint az egész Nintendo egybevéve

2016-05-02 16:13:06

A március végi üzleti év összegzését követően arra lettek figyelmesek az elemzők, hogy a Sony konzolja mögötti hálózatnak nagyobb az értéke és bevétele, mint a Nintendónak.


 

Az üzleti szféra szakemberei összevetették a 2015-ös Sony-s, illetve Nintendós üzleti év eredményeit és meglepő végeredményt kaptak. A Nintendo eltörpül ugyanis a gigavállalat mellett még úgy is, ha csupán annak egy kis szeletét, teszem azt a PSN-t vesszük alapul. Utóbbinak ugyanis közel 4,9 milliárd dolláros bevétele volt, míg a Nintendónak olyan 4,6 milliárd.

Ez azért ijesztő, mert bár köztudott, hogy a PS4 jelenleg a legnagyobb felhasználószámú konzol a piacon - közel 40 millió eladott géppel - csak a hálózata maga mögé utasította a Nintendót, aminek sikertelenségének dacára ma is rengeteg rajongója és vásárlója van.

nintendo_61509

Egyébként a 20 millió konzolt értékesített Microsoft sem szégyenkezhet, hiszen Live rendszerének bevétele több, mint 20%-al emelkedett meg az előző évi méréshez képest, míg a PSN 11%-os növekedést könyvelhet el.

Lejátszott partinak tűnik a jelenlegi konzolgeneráció kimenetele, bár a Nintendo NX még csak most készül bedurranni a köztudatba. Szerinted van elég spiritusz az NX-ben?

vissza