Beethoven születésnapja alkalmából, ami tegnap, azaz dec. 16-án volt, a Google egy nagyszerű játékkal készült, ami bemutatja a fiatalabbaknak az egyik legjobb zeneszerző híresebb munkáit, az idősebbeknek pedig eszébe juttatja, milyen szép is egy komolyzenei mű.
Beethoven ma, vagy tegnap lett 245 éves, pontosan nem lehet tudni, hiszen annyi biztos, hogy a mai napon, vagyis 17-én keresztelték meg. A zeneszerző élete hánytatott és borús volt, hiszen kezdve gyermekkorától egészen a haláláig küszködött. Először édesapjával, aki pénzzé akarta tenni tehetségét - korábban mint kellett volna. Majd igen fiatalon, súlyos betegségekkel kellett folytatnia munkáját, gyomorfájdalmai és a hallásának elvesztésére utaló jelek a húszas éveiben már jelentkeztek. A leghíresebb és egyben utolsó művét, a 9. szimfóniát már teljesen siketen komponálta.
Ezt a kis Google Doodle játékot mindenféleképpen nézd meg, akkor is ha kívülről fújod a bécsi mester összes művét.
vissza