Watch Dogs 2 - az AMD kártyáira támaszkodik

2016-04-03 11:07:15

Ahogy már hallhattatok róla, a Watch Dogs 2 már készülőben van, most azonban újabb, meglepő részek kerültek napvilágra.

 

Bár az első rész nem hozta a szintet, melyet a beharangozás után vártunk, a jó hír, hogy a Ubisoft nem adja fel, elkészíti a második részt is, mely reméljük, mechanikáját és történetét tekintve is nagyobbat üt majd. Ahogy az utóbbi években tapasztalhattuk, a játékok, köztük a nagyobb Ubi-címek is az Nvidiára fókuszálnak, azonban mint kiderült, a Watch Dogs folytatása megszakítja a vonalat és az AMD GPU-ira támaszkodik.

A hírt Roy Taylor egy tweet formájában tette közzé, melyben a @AMDRadeon kifejezés is szerepel, illetve a képen feltüntetett "Watch Dogs 2 features DirectX 12 support; Will be highly optimized for AMD GPUs” ragadja meg figyelmünket, mely annyit jelent, hogy a Watch Dogs 2 már DirectX 12 támogatással jelenik meg és az AMD kártyáira lesz optimalizálva.

Reméljük az idei E3-on már láthatunk pár pillanatot a Watch Dogs 2-ből, azonban ha ez nem is következik be, eddig úgy fest, tartani tudják a 2017 márciusára tervezett megjelenési dátumot.

vissza