Battlefield 1 - gameplay trailer és béta infók

2016-08-15 20:19:45

Várod már a Battlefield 1-et? Nem sokáig! A DICE bejelentette, hogy augusztus 31-én útnak indítja a játék bétáját.


 

PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on egyaránt e hónap utolsó napján ugorhatunk neki az első világháborús lövöldének. Ugyebár korábban szó volt róla, hogy az Insider-esek korábban játszhatnak, viszont hivatalos megerősítést nem kapott, hogy ez pontosan mit is takar. A bétatesztre augusztus 21-ig van lehetőség feliratkozni, ahol fel kell tüntetni a megszerezni kívánt platformot is, máskülönben nem részesül az illető kódban.

A korai fázisban a Sinai Desert mapon fogunk öldökölni, mely egy El-Jifar nevű helyen található. E pályán földi és légi harc egyaránt lesz, mi több, egy „Behemoth” nevű páncélozott vonat is helyet kap. A bétában szereplő két játékmód a 24 fős Rush és a 64 fős Conquest, a játszható karakterek egyike pedig egészen biztosan a lentebb látható beduin nő.

A bejelentéshez természetesen egy videó is dukál, melyben csak és kizárólag in-game felvételek szerepelnek és jól láthatóan a lovas- és légiharcra fókuszál, na meg persze a vasparipa erejét szemlélteti. Nagyrészt a fent már említett Sirian Desert nevű pálya mutatkozik meg, viszont a végén egy igencsak a kampánynak tűnő részlet is feltűnik: „The legend of Lawrence of Arabia dies tonight.” - a nő van alul, ám mégis ő lövi le támadóját. Vélhetően a sztori mód egyik főszereplője. Igen, egyik: Daniel Berlin korábban elmondta, hogy a játék egyjátékos szekciójában több különböző történetre és személyre is fognak összpontosítani.

A Battlefield 1 október 21-én jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra egyaránt.

vissza