1972. A filmtörténet egyik leghíresebb filmjének premierje, mely azóta ikonná vált az eljövendő generációk számára. A Hollywoodtól függetlenedő rendezőgeneráció egyik legfontosabb alkotása.
A „2001 Űrodüsszeia” és a „Volt egyszer egy vadnyugat” után, ismét egy klasszikus tér vissza a mozivásznakra.
A Pannónia Entertainment büszkén mutatja be Francis Ford Coppola 1972.-es filmjét. Minden idők legismertebb, leghíresebb és legtöbbet idézett filmklasszikusát, a MAFFIA családregényét:
A KERESZTAPA
Mario Puzo azonos című regényéből készült 1972-ben bemutatott klasszikus filmdráma, Francis Ford Coppola rendezésében, Marlon Brando, Al Pacino, Robert Duvall és James Caan főszereplésével. A film Coppola Keresztapa-trilógiájának első része.
A szervezett alvilág megszámlálhatatlanul sok filmnek szolgált alapötletéül, azonban A keresztapa szinte vitathatatlanul a legfontosabb film mind közül. Francis Ford Coppola felejthetetlen alkotását olyan neves, és a témában szintén felettébb jártasnak mondható rendezők, mint például Martin Scorsese (Nagymenők, Casino) vagy Brian De Palma (A sebhelyesarcú, Aki legyőzte Al Caponét) is csak megközelíteni tudták, ám azt az összhatást, amit A keresztapa nyújt, túlszárnyalni nem voltak képesek. Coppola műve nem csak egyszerűen egy történetet visz vászonra: mozijában elsősorban a cselekmény közege az, amit be kíván mutatni a közönségének. A film kesernyés világát az operatőr, Gordon Willis képei keltik életre. A megdöbbentő érzékkel megválasztott színek, fények, valamint kamerabeállítások eredményeként a képei egyedülálló hangulatot kölcsönöznek a történetnek. Ehhez a világhoz legalább ennyire hozzátartozik még Nino Rota legendássá vált zenéje.
Vito „Don” Corleone szerepére Coppola Marlon Brandót választotta, akit zseniális színészi alakításáért 1973-ban többek között Golden Globe, valamint Oscar-díjjal is jutalmaztak. A Michael Corleonét megformáló Al Pacino szintén telitalálatnak bizonyult: az addig mindössze két filmben szereplő színész hatalmas tehetségről tett tanúbizonyságot.
A keresztapát leginkább az különbözteti meg a többi, hasonló témájú alkotástól, hogy hiányoznak belőle a pólusok és a sztereotípiák. Coppola mozijában nincsenek kimondottan pozitív szereplők. A főszereplőket a film „negatív” hőseitől is csak pusztán az választja el, hogy egy másik család tagjai, de módszereik és gondolkodásmódjuk megegyező.
A filmet az Amerikai Filmakadémia az 1972-es év legjobb filmjének járó Oscar-díjjal tüntette ki. Coppola a legjobb rendezés díja mellett, Mario Puzóval közösen, a legjobb forgatókönyv díját is megkapta.
A keresztapa kimagaslott azon ortodox építkezésű filmsikerek közül, melyek a hetvenes évek elején lerakták Új-Hollywood alapköveit. A két évvel későbbi folytatás grandiozitás tekintetében felülmúlja a nagy elődöt, ám bizonyos részletmegoldásai miatt mégis elmarad mögötte.
Francis Ford Coppola 1972-ben az első mozi-fenegyerek volt, akinek sikerült megvetnie a lábát Hollywoodban. Eposzi regényadaptációja, A keresztapa kielégítette a klasszikus felépítésű stúdiófilmektől némiképp elszokott közönség szinte minden igényét. Nem egyetlen zsánerhagyomány biztosította a sikert: Coppola a családregény irodalmi műfaját és a rég elfeledett gengszterfilmet hozta közös platformra. Az eredmény: három Oscar-díj (melyből egyet a főszereplőként díjazott Marlon Brando hangos botrány kíséretében utasított vissza, követve színésztársa, George C. Scott néhány évvel korábbi példáját), számos egyéb szakmai elismerés, Brando rehabilitálása, és egy új színésznemzedék (Al Pacino, James Caan, Robert Duvall) berobbantása a köztudatba. Nem volt kérdéses, hogy a Corleonék történetét néhány éven belül folytatni kell. A Keresztapa második része 1974-ben készült; egy olyan időszak terméke, amikor a tengerentúli filmgyártásban még nem honosodtak meg olyan kifejezések, mint „brand”, „franchise” vagy „sequel”, továbbá nem létezett az ezen fogalmakhoz kapcsolódó, kórosan profitorientált gondolkodásmód sem. Ebből az is következik, hogy A Keresztapa második része nem szolgaian másolja a nagy elődöt, nem próbálja hatványra emelni annak értékeit, hanem egy legendás trilógia önmagában is tökéletesen megálló darabja.
Al Pacino szerint A keresztapa monumentalitása ellenére nagyon bensőséges hangon szól a nézőkhöz. "Az első olasz-amerikai generáció magával hozta az óvilági kultúrát az újvilágba. A második generáció feláldozta magát a harmadikért, amely így megvalósíthatta az amerikai álmot a hatalomról, a sikerről és a vagyonról. A családi hűség és a régi értékrend áll szemben az új célokkal, az óvilág az újvilággal. A film egy család története - mindig is az volt.
Az író
Mario Puzo dél-olasz – Nápoly környéki, nem szicíliai! – bevándorlók gyermekeként született szegény családban New York mellett 1920-ban. Tanulmányai végeztével belépett a seregbe, de rossz látása miatt nem engedték harcolni, katonai tudósítóként Németországban szolgált. Első írása 1950-ben, első könyve 1955-ben jelent meg. Az ’50-es években és a ’60-as évek elején főleg férfimagazinokba írt. A keresztapa először 1969-ben jelent meg, mint később nyilatkozta, hivatali alkalmazottként öt gyerekkel elsődleges célja a pénzszerzés volt. A mű hónapokig vezette a New York Times best seller listáját, Puzo megtalálta a célközönségét. 1999-ben halt meg szívszélhűdésben. Utolsó regényének, az Omertà-nak 2000-es megjelenését már nem érte meg, a 2001-ben kiadott The Family-t pedig barátnője, Carol Gino fejezte be. Nagy hatással volt rá Dosztojevszkij, A Karamazov testvérek több írásában is visszaköszön, Luca Brasi figuráját pedig Raszkolnyikov ihlette.
A regény
Az 1969-ben megjelent regény egy New Yorkban tevékenykedő maffiacsalád történetét meséli el az 1945. és 1955. közötti időszakot felölelve. A család feje Don Vito Corleone, aki gyakran emlékszik vissza gyerekkorára, korábbi életére. A regényben számos olasz kifejezést használnak. A borítót S. Neil Fujita tervezte.
A keresztapa kifejezést 1963-ban használták először Joe Valachi kongresszusi meghallgatásán, ahonnan Puzo is tudósított.
Corleone – melynek jelentése oroszlánszívű – egy település Szicíliában. A Donnak négy gyermeke van: Santino „Sonny” Corleone, Frederico „Fredo” Corleone, Michael „Mike” Corleone és Constanzia „Connie” Corleone. Fogadott fia Tom Hagen, aki egyben consigliere. Vito Corleone az énekes és filmcsillag Fohnny Fontane – Frank Sinatráról mintázva – keresztapja. A történet középpontjában valójában Michael áll, akinek az a sorsa, hogy átvegye apja helyét és a család feje legyen. A Corleone család egy bűnszervezetet irányít, ami védelmi pénzekből, szerencsejátékból és zsarolásból tartja fenn magát. A boss Don Vito, az underboss a legidősebb fiú Sonny, a caporegimek – Don Vito barátja és Sonny keresztapja – Peter Clemenza, valamint – szintén régi barát – Salvatore Tessio.
A regény egy Balzac idézettel kezdődik, de a visszautasíthatatlan ajánlat is Balzac Goriot apójából való.
Forgatókönyvek
Puzo mindhárom résznél együtt dolgozott Coppolával. Első önálló forgatókönyvét 1974-ben írta a Földrengés című katasztrófafilmhez. Közreműködött a Superman I. és II. forgatókönyvének megírásában is.
A film
A regényből készült filmet 1972-ben mutatták be Francis Ford Coppola rendezésében Marlond Brando, Al Pacino, Robert Duvall és James Caan főszereplésével. A szervezett alvilág bemutatásával sokan megpróbálkoztak, de mind közül ez a legmeghatározóbb. Coppola a cselekmény közegére helyezi a hangsúlyt, melynek világát Gordon Willis kitűnő érzékkel megválasztott színei, fényei és kamera beállításai keltik életre. Ami még megkülönbözteti ezt a filmet a többitől, hogy Coppolánál nincsenek kifejezetten negatív vagy pozitív szereplők, hiányoznak a pólusok és a sztereotípiák.
A középpontban a családfő helyezkedik el, a keresztapa a New York-i olasz közösség tejhatalmú ura, tudta és beleegyezése nélkül semmi nem történhet. Az érdekek érvényesítéséért cserébe feltéten hűséget vár el. A megfontolt Don ahogy öregszik, mind fizikailag, mind szellemileg egyre kevésbé képes ellátni feladatát, ezért utódjául az eddig a család piszkos ügyeitől gondosan távol tartott Michaelt választja. Michael háborús hős és mintapolgár, de amikor apját megpróbálják megölni, rájön, hogy nem szemlélheti tovább kívülállóként az eseményeket.
A történet a második világháború után játszódik. Don Vito Corleone lányának esküvőjét tartják, a násznép az udvaron ünnepel, a dolgozószobában a családfő bizalmas beszélgetést folytat a barátokkal kevésbé törvényes dolgokról. Az esküvőre hazaérkeznek a fiúk is.
Folytatás
A siker elhozta a folytatást is, bár ettől Coppola a kezdetben ódzkodott, mondván, a csúcson kell abbahagyni. Mint később kiderült, félelme alaptalannak bizonyult. A film 1974-ben került a mozikba, a fiatal Vito Corleonét Robert de Niro alakította.
1990-ben került a mozikba a harmadik rész, mely 1978-ban játszódik. A film a maffia és a Vatikán kapcsolatát mutatja be, utalva I. János Pál pápa rejtélyes halálára is. A megöregedett Al Pacino utódot keres magának és továbbra sem tesz le arról a tervéről, hogy családját jó útra térítse.
Zene
Nino Rota Grammy-díjat kapott a legendássá vált zenéért. Csengőhangnak ma már csak a legelszántabbak választják.
A Keresztapa forgatásába az igazi maffia is beszállt
1970-ben egy olasz-amerikai polgárjogi szervezet tüntetést szervezett A keresztapa című film ellen, amiért bűnözőként mutatja be az olaszokat. Bár ez valóban igaz, a történetbe visz egy extra csavart, hogy a tüntetést szervező csoport vezetője Joseph Colombo volt, az egyik legnagyobb New York-i maffiacsalád feje.
A Paramount filmstúdió eleinte nem akarta filmre vinni Mario Puzo regényét; nem gondolták, hogy egy, a maffiáról szóló történet nagyot kaszálhatna. Robert Evans, a film producere viszont úgy gondolta, ha olasz színészeket és olasz rendezőket választ, az segíthet a dolgon. Ezzel nem volt könnyű dolga. A stúdió Robert Redfordnak szánta Michael Corleone szerepét, Danny Thomasnak Vito Corleonéét, a filmet Warren Beatty rendezte volna.
A legnagyobb kavarást nem a Paramount végezte, hanem az Olasz-Amerikaiak Polgári Jogi Szervezete. A szervezetet alapító Colombo 1970-ben szervezett tüntetést az FBI New York-i székháza elé, hogy tiltakozzanak, amiért a szövetségi ügynökök bűnözőkként kezelik az Amerikában élő olaszokat. Colombo kikérte magának, hogy az FBI megfigyelje őt és a családját.
Az FBI-nak viszont a rasszizmuson kívül is bőven volt rá oka, hogy Colombót a célkeresztben tartsa. 1963-ban Colombo tett keresztbe Joseph Bonnanónak, az egyik maffiacsalád vezetőjének, aki arra készült, hogy lefejezze mind az öt nagy New York-i családot. Colombo cserébe átvehette a Profaci család maradékának az irányítását. (Érdekesség: Profaci egy Szicíliában született gengszter volt, aki olívaolaj-exporttal foglalkozott New Yorkban, akárcsak Vito Corleone, a Keresztapa, akit Marlon Brando játszott a filmben.)
Colombo nem vesztegette az idejét. Hiába volt maffiavezér, több sikeres tömegtüntetést szervezett az olasz-amerikaiak meghurcoltatása ellen. Az 1970 júniusában rendezett tüntetésen több mint 150 000-en gyűltek össze. A jelenlévők nem a maffia szimpatizánsai voltak, csak úgy érezték, hogy Colombónak igaza van. És részben igaza is volt. A korabeli filmek és műalkotások többnyire dörzsölt digó bűnözőként ábrázolták az amerikai olaszokat.
Amikor Colombo meghallotta, hogy a Paramount filmre vinné a keresztapát (eredeti címén: A maffia), a saját kezébe vette a dolgok irányítását. Többek között fenyegető üzeneteket hagyott Al Ruddy, a film egyik producerének lakásán, és a saját embereivel követtette az autóját. Robert Evans is fenyegető telefonhívásokat kapott. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy Francis Ford Coppola, a film rendezője a maffia által ellenőrzött városrészekben akarta forgatni a filmet, és a Paramount vezetője, Charlie Bludhorn szintén jó kapcsolatot ápolt befolyásos bűnözőkkel.
Végül Al Ruddy találkozót szervezett Joseph Colombóval. (Először a Park Sheraton Hotelben jöttek össze; ennek a borbélyüzletében lőtték agyon Albert Anastasia maffiafőnököt.) Végül Ruddy és Colombo megegyeztek, hogy a forgatókönyvben kihúzzák a „maffia” szót abból a jelenetből, ahol Jack Woltz ráüvölt Tom Hagenre („I don't care how many dago guinea wop Mafia greaseball goombahs come out of the woodwork!”). Ezután Colombo tárt karokkal fogadta a produkciót; olyannyira, hogy az már a Paramountnak is kínos volt, így kénytelenek voltak kirúgni Al Ruddyt.
De a maffia ekkorra már beépült A keresztapába. A szereposztásba ugyan beleszóltak, ahogy a forgatókönyvbe is, cserébe viszont Marlon Brando a saját lakókocsijában hallgathatta az igazi gengszterek saját sztorijait.
Colombo nem érte meg a film premierjét. 1971-ben újabb tüntetést szervezett, de az öt családnak ekkorra már elege lett az exhibicionista maffiavezérből - ők fű alatt szerették intézni az ügyeiket, nem reflektorfényben. Az 1971-es tüntetéstől tudatosan tartották távol az amerikai olaszokat.
Egy Jerome Johnson nevű fekete fotósnak adta ki magát, átverekedte magát a tömegen, és háromszor fejbe lőtte Colombót. A testőre azonnal agyonlőtte Johnsont, Colombót pedig kórházba szállították. Túlélte a merényletet, de szinte teljesen megbénult. Az ujjait tudta mozgatni, és úgy tűnt, hogy egyes szavakra reagál, de ezt leszámítva teljesen tehetetlen volt; végül hét évvel később halt meg keringési elégtelenség miatt. Széles körben elterjedt, de sosem bizonyított pletykák szerint a bérgyilkosságot egy másik maffiavezér, Crazy Joe Gallo rendelte el.
Amikor Colombót meggyilkolták, A keresztapát alig néhány saroknyival arrébb forgatták – épp azt a jelenetet, ahol Michael Corleone kivégeztette a maffiacsaládok vezetőit.
Érdekességek
Brando az arcát megtöltötte vattával, hogy úgy nézzen ki a meghallgatáson, mint egy bulldog. A filmben már egy fogorvos által készített kütyüt visel a szájában.
A nyitójelenetben a macska annyira dorombolt Brando kezében, hogy a szöveget újra kellett venni.
Brando a szövegét kártyáról olvasta, nem jegyezte meg.
Coppola a saját rokonait is becsempészte a filmbe.
Az éttermi jelenetben Sollozzo olyan gyorsan beszél szicíliai nyelvjárásban Michaelhez, hogy azt a felírat nem tudta követni.
Pacino anyai nagyszülei a szicíliai Corleonéból vándoroltak ki Amerikába.
Brando többször improvizált a filmben.
Brando és Keaton csak egy jelenetben vannak együtt, akkor is egy fényképen.
Sergo Leone nem találta elég érdekesnek a filmet, ezért nem vállalta a rendezést.
Lenny Montana (Luca Brasi) nagyon ideges volt, hogy Brandoval kell játszania, ezért össze-vissza habogott. Coppola ezt a jelenetet végül benne hagyta a filmben.
James Caan is improvizált, a meglepetés a többiek arcán valódi.
A fiatal Sylvester Stallone többször bepróbálkozott, de végül nem kapott szerepet.
Gordon Willis olyan sötét világot teremtett, hogy először azt hitték, rossz felvételeket küldött be a laborba.
A filmben játszó négy színészpárnak van ugyanakkor a születésnapja.
Orson Welles is pályázott Vito Corleone szerepére.
Ez a film egyike azoknak, melynek szereplőit ugyanabban a kategóriában jelölték Oscarra.
Nino Rotát is jelölték Oscarra a zenéért, de a jelölést visszavonták, mert egy korábbi munkáját dolgozta át.
Brando csak 35 napot forgatott, mert közben az Utolsó tangó Párizsban-on is dolgozott.
A Brando fiait játszó színészek 6 és 16 év között fiatalabbak, Caan és Pacino ráadásul egyidősek, csak egy hónap van közöttük.
Caan és Pacino csak 10 évvel fiatalabbak, mint az anyjukat alakító Morgana King.
Rengeteg híres színészt és más hírességet szerettek volna látni a filmben, Charles Bronsont pl. Michalel szerepére szánták.
