Nem megszokott, hogy egy kiadó két játékot egyazon negyedévben jelentet meg, azonban nagyon úgy fest, hogy most erről van szó!
A Titanfall 2 megjelenési dátumáról az elmúlt időben rengeteg spekuláció keringett, viszont most egy lépéssel közelebb kerültünk a biztos időponthoz. Andrew Wilson, az Electronic Arts vezérigazgatója megerősítette a Q3 megjelenést, mely az október eleje és december vége közti intervallumot jelenti. Így akár beigazolódhat a korábbi 2016 telére belőtt időpont.
Meglepő lépés ez a kiadótól, hiszen eszerint a Battlefield 1 körül debütál majd a játék, ami szintén az EA projektje. Wilson szerint szükségtelen a játékok közti kihagyás a shooter, mint műfaj utóbbi időben való fejlődése miatt.
(Nem csak) elmondása szerint a játékok hatalmas részét képezik az iparnak. Rettentő széles hatáskörrel rendelkezik, melybe sokféle játékos belefér. Magát a shooter kategóriát is fel lehetne bontani, hiszen vannak, kik a gyors játékmenetet kedvelik, viszont vannak stratégák is: ők mindegyikhez teremtenek lehetőségeket.
A korábban már bemutatott teaser szerint a második részben a titánok már kardot is forgatnak majd, többet viszont csak a június 12-én esedékes E3-on tudunk meg a Titanfall 2-ről.