Nyári MondoCon beszámoló - singing in the rain

2016-07-18 17:25:56

A GameSpace is kint járt az idei nyári MondoConon és még a két napos eső sem állíthatott meg minket, hogy beszámoljunk nektek az élményről. Vigyázz, kész, víz!

 

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy az idő bár valóban borzalmas volt és a szervezők rengeteg kinti programot terveztek (a nagyszínpad is szabadtéren lett volna) sikerül remekül megoldani a helyzetet. Mindent, amit csak lehetett, megpróbáltak tető alá hozni és a változtatások ellenére is gördülékenyen mentek a dolgok. Ezért mindenképp kijár a respect!

WP_20160717_12_46_41_Pro_LI

Az esemény élvezhető maradt, bár nyilván mindenki befelé tömörült, így gyakran mozdulni sem lehetett egy-egy épületben. Hiába az eső, hatalmas embertömeg volt jelen ezúttal is. Látnivalóból pedig nem volt hiány, hiszen a hagyományos cosplayversenyen túl ezúttal az EuroCosplay válogatót is figyelemmel követhettük, ahol elképesztő jelmezekkel készültek a művészek. Sajnos kevesen vállalták be ebben a hidegben amúgy a beöltözést, de akik igen, azoknak elismerésem. Még én is átöltöztem pár óra szenvedés után, pedig ritkán szoktam feladni.

pka

Az árusok közt is voltak újdonságok, például egy replika shop, ahol akár egy fémből készült Frost Mourne-t is beszerezhettek, akiknek volt rá 40,000 Ft-juk. Sajnos nekem nem volt, de ha lett volna, biztos hazaviszem. Természetesen a Pokémon Go-lázban égők is találhattak mindenféle relikviát, a sapkáktól a plüssállatokig.

WP_20160717_12_50_04_Pro_LI

A gamer színpadon a szokásos nagyok mellett, mint a Hearthstone, vagy a LoL, megrendezésre került egy Overwatch bajnokság is, ami kifejezetten nagy öröm volt számomra, hiszen egy nemrég megjelent címről van szó. Haladni kell a korral. Ami viszont sajnos kimaradt és nagyon is hiányzott, azok a konzolok voltak. Sajnos ezúttal sem új, sem kevésbé új játékokat nem lehetett kipróbálni, ahogy a már megszokott gamer ülőfoglalatosságok sem voltak sehol, így gamer szemszögből elég sovány volt, amit kaptunk.

WP_20160717_13_27_25_Pro_LI

Ha viszont nem elsősorban playerként, hanem a japán kultúra rajongójaként látogattatok ki a Mondora, akkor a hangulatért már megérte. A nagyszínpad műsorait továbbra is lehetne kicsit színesíteni, a beléptetést és az étkezést jobban segíteni, de összességében nem távoztam csalódottan. A színes kavalkád a szürkeségben felvidított. Remélem, legközelebb is találkozunk!

vissza