Eljött a tavasz, ezzel együtt pedig a különféle rendezvények ideje. Az első nagyobb, ami a gamerek és az animefanok számára érdekes lehet a Mondocon volt, ami hétvégén került megrendezésre.
Igen, jól hallottátok, húsvétkor. Nem a legszerencsésebb választás, hiszen sokan ezt az időt a családjukkal szeretnék eltölteni és otthon ünnepelnek, mikor először megláttam a hivatalos bejelentését, nem is hittem a szememnek. Ha jól tudom a Hungexpo kibérlésével kapcsolatban merültek fel problémák, és ilyenkor volt szabad. Bármi is volt a háttérben, legközelebb azért jobb lenne egy ekkora kaliberű rendezvényt nem pont egy nagyobb ünnepre tenni.
Persze még így is rengetegen voltak, több, mint 15000-en látogattak ki a Hungexpo területére szombaton és vasárnap. A programok nem sokban változtak az előző évekhez képest. Cosplayverseny, AMV és animevetítés, koncert, karaoke, na meg persze különféle esport versenyek, mint például LoL, Heroes of the Storm és Starcraft 2. Kicsit másfajta kínálat tehát, mint a PlayIT, vagy az ESport Fest esetében, hiszen a CS:GO FPS-e helyett RTS-sel kedveskednek a kockáknak. Jó is egy kis változatosság.
Az idei cosplayversenyre nem lehet panasz, szebbnél szebb jelmezeket láthattak a nézők, aránylag időben sikerült elkezdeni a színpadi felvonulást a 45 egyéni és 10 csoportos jelentkező ellenére is, a zsűriben pedig külföldi sztárvendégek ültek, köztük a bájos Nana Kuronama Ausztriából. Amivel viszont nagyon is gondok adódtak, az az AMV verseny volt. Nem tudták normálisan levetíteni a pályaműveket, némelyik akadt, valamelyik csúszott, vagy egyáltalán el sem indult. Azért egy ilyen méretű rendezvénynél ilyen bakik szerintem nem megengedhetőek, mivel a klippek készítői rengeteg időt beleöltek abba, hogy a közönség elé tárhassák alkotásaikat. Ráadásul a jegyár is elég borsos (3500 Ft előrendelve, 3800 helyben) igazán ráfordíthatnának valamennyit ebből az összegből, hogy működjenek a dolgok. A másik, amit már többször is említettem beszámolóimban a hely kihasználatlansága, ugyanis székek helyett még mindig a földön ülnek a nagy színpadnál az emberek, pedig jócskán beférne még minimum három sor.
De hogy ne csak a negatívumokról essen szó, beszéljünk egy kicsit a gamer részlegről. Itt ahogy elnéztem minden rendben ment, folyamatosan zajlottak a meccsek, lehetett vásárolni, kipróbálni olyan játékokat, mint a FarCry Primal, az AC: Syndicate, vagy az Uncharted 4. Voltak playseatek is, illetve DDR és JustDance a táncoslábúaknak. PS4 konzolból nem volt sok kint, pár darab, Xbox pedig egyáltalán nem, bár ez nem meglepő hiszen a Microsoft teljes mellszélességgel a PlayIT mögött áll, a konkurenciára tehát nem biztosítottak eszközt. (Remélem nem csak én nem vettem észre a tömegtől) Sajnos a dolog bája abból a szempontból elveszett, hogy ezúttal a nagy érdeklődés miatt itt se nagyon lehetett odaférni semmihez, legalábbis szombaton.
Összességében azt vettem észre, hogy az esemény nem igazán tud felnőni önmagához. Egyre nagyobb iránta az érdeklődés, ami jó. Viszont újítani nem nagyon tudnak a szervezők, a programok mindig ugyanazok, így inkább az ismerősökért lesz visszajáró vendég az ember, mert ha egyszer láttad, nagyon nem tud újat mutatni a gyönyörű jelmezeket leszámítva persze, amiért pedig pont a látogatók a felelősek nem azok, akik a programok mögött állnak. Nyilván korlátozottak a lehetőségek a japán/gamer kultúrát tekintve, de lennének ott még kiaknázatlan ötletek. Rászorul a vérfrissítés, de a színkavalkád hangulata azért utánozhatatlan marad.