Megjelent Mafia 2 és 3 Definitive Editionje, és ingyenes az eredeti verziók birtokosainak

2020-05-19 18:55:00

Még a múlt héten került bejelentésre a Mafia Trilogy, akkor még bizonytalan megjelenési dátummal. A pletykák, miszerint a közeljövőben meg is jelenik, igaznak bizonyult, legalábbis egy része. A második és harmadik epizód felújított változata elérhető a Steamen, az első rész remake-jére azonban augusztusig várnunk kell, ami érthető, tekintve, hogy új motorral, frissített szkriptekkel, és megannyi újdonsággal tűzdelik tele. 

Az eredeti verziók tulajdonosai jól jártak, számukra mindkét eddig megjelent felvonás ingyenesen érhető el, de ha csak egy-egy részt birtokolsz, akkor is jár kedvezmény. A Mafia 2: Definitive Edition 4K textúrákat kapott, és a teljes sztorit, illetve annak minden DLC-jét tartalmazza. Megvehetitek a Mafia Trilogy részeként, de önállóan is. 

Ami a Mafia 3-at illeti, 2016-os megjelenésről beszélünk, így vélhetően nincs sok változás. A Definitive Edition ezesetben is tartalmaz minden kiegészítést. Ha rendelkeztek az eredeti verzióval, automatikusan frissül a most megjelentre, ha pedig szeretnétek megvásárolni, szintén önállóan és csomagban is megteheteitek. 

Természetesen az első felvonás kapja a legjelentősebb ráncfellvarrást. A Hangar 13 az alapoktól kezdve alkotja újra Lost Haven városát, és amellett, hogy új szkriptekre és átvezetőkre is van kilátás, a gameplay is kiegészítésre kerül, bár egyelőre homályos, mit is takar ez pontosan. A megjelenés augusztus 28-ra van betáblázva, az előrendelés már él. Önállóan, és csomagban is elérhető ezen epizód is.

vissza