Az nem meglepetés, hogy Jodie Foster a múlt hónapban megkapta csillagát a legendás hollywoodi hírességek sétányán, a Walk of Fame-en. A legtöbben inkább azon lepődnek meg, hogy csak most részesült ebben a megtiszteltetésben, hiszen majd 50 éve van a szakmában, és két Oscart is őriz otthon.
Mint a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon tartott sajtótájékoztatóján kiderült, már többször felajánlották neki a csillagot, de ő visszautasította: ki akarta várni, hogy rendezőként is elismerjék, ne csak színészként. És ennek most, a George Clooney és Julia Roberts főszereplésével készült thriller, a Pénzes cápa (Money Monster, hazai bemutató: június 2.) bemutatásakor jött el az ideje. A filmet a Cannes-i fesztivál programjában mutatták be – ennél rangosabb elismerést alig kaphat egy film.
Foster hisz benne, hogy mindkét szakmáját űzheti egyszerre, de a rendezés pillanatnyilag fontosabb neki.
– Felneveltem két gyereket, most itt az ideje, hogy megint a munkám legyen a lényeg – mondta Jodie Foster. – Színésznőként és rendezőként is szívese fogom végigdolgozni a hatvanas-hetvenes éveimet.