Hosszú menet lesz a Wild Hunt két kiegészítője

2015-07-10 16:02:42

A CD Projekt RED üdvöskéje nem éppen lassan tör előre a játékiparban. A rettentően sok játékidőt nyújtó The Witcher 3: Wild Hunt hamar belepte magát a szívünkbe (és az ujjainkba). Már az ingyenes DLC-k is nagyon boldoggá tettek minket, ám a fejlesztők még dobtak rá egy lapáttal: a 16 free content mellett 2 fizetős kiegészítőt is kapunk. A Hearts of Stone és a Blood and Wine együtt nem kevesebb, mint 30 óra játékidőt nyújt az amúgy sem rövid alapjáték mellé, ám Konrad Tomaszkiewicz, a játék rendezője szerint ezek csak óvatos becslések. Az utóbbi kb. 20 órát vesz el életünkből, míg előbbi beéri kb. 10-zel, de tegyük hozzá, hogy nem hiába! Mindent megkapunk benne, ami az alapjátékot teljessé tette (gondolok itt a kártyajátékra, karakterekre, tárgyakra, stb).

20150612witcher-3-szorny

A Hearts of Stone során No Man's Land és Oxenfurt területét járhatjuk be, miközben egy bizonyos Man of Glass megbízását teljesítjük.

A Blood and Wine közben pedig egy Toussaint nevű régióban, a háború nélküli övezetben kell megoldanunk egy rejtélyt.

Az első idén ősszel jelenik meg, míg a második csak 2016 első negyedévében lát napvilágot.

Mindezt összevetve, hogy ennyi mindent kapunk, és hogy a kiegészítők kb. annyi játékidőt kínálnak, mint a sorozat második része, úgy gondolom ez az, amire érdemes lesz beruházni!

vissza