Forza Horizon 3 - Warthog vezetés és gépigény

2016-08-30 19:26:14

A Microsoft bejelentései szerint a Forza Horizon 3 a mai napon aranylemezre került, így készen áll a fizikai gyártásra.


 

A Forza Horizon 3 a fejlesztés végső stádiumába lépett, nemsokára belevágnak a sorozatgyártásba, a csapat e mérföldkövet pedig néhány bejelentéssel ünnepli meg. Mint kiderült, a játékban lehetőségünk lesz a Halo franchise Warthog-ját, melyről egy videót is kaptunk. Emellett egyébként több, mint 350 autó lesz a játékban, a széria történetében pedig ez az első alkalom, hogy effajta járművel bővítik a listát.

Az autó hivatalos neve 2554 AMG Transport Dynamics M12S Warthog CST lesz, ám a Halo változattal ellentétben puska nélkül kapjuk meg. Ennek kompenzálására egy 720 lóerős, duplaturbós V8-as duruzsol majd benne, mely egy „kicsit” erősebbé teszi katonai megfelelőjénél. A fejlesztők szerint a játék legfejlettebb felfüggesztés és lengéscsillapító kerül a járgányba (70 cm), ám a teljesítmény és kezelhetőség közti összhangot nehéz lesz megtalálni.

Akik játszottak a Halo 5: Guardians-szel vagy a Master Chief Collection-nel,  egy kóddal gazdagodnak, mely lehetővé teszi az autó letöltését. A többiek egy októberben esedékes „Forzathon” eseményben találhatják meg.

A Microsoft az eddig leírtak mellett a PC-s gépigényt is közzétette, mely a Forza Horizon 3 1080p felbontásban való futtatásához szükséges. A program egyébként a 4K-t is támogatni fogja, de ehhez kicsit erősebb gépre lesz szükségünk. Hozzátették, rengeteg grafikai beállítással találjuk majd szembe magunkat, így minden apró részletet testreszabhatunk. Ezen felül természetesen kormánytámogatást is kap, a pontos típusokról azonban még nem beszéltek a fejlesztők.

processzor: i7 3820 @ 3.6GHz

videókártya: Nvidia GTX 970 / Nvidia GTX 1060, AMD R9 290X / AMD RX 480, vagy jobb

VRAM: 4 GB

rendszermemória: 12 GB

tárhely: 55 GB (HDD)

Windows verzió: Windows 10 Anniversary Edition 64-bit 14393.101

DirectX: DirectX 12

A stúdió bejelentette, hogy a játék teljes lokalizációja lehet angol, brazíliai portugál, francia és német, míg külön a felirat lengyel, spanyol, kóreai, japán, orosz és kínai (egyszerűsített és tradicionális egyaránt) nyelven érhető majd el. A teljes achievment listát is megtekinthetitek a hivatalos oldalon.

A Forza Horizon 3 szeptember 27-én jelenik meg PC-n és Xbox One-on. Bármely platformra vásároljátok meg, a másikra ingyen megkapjátok hozzá, aki pedig a 100 $-os Ultimate Edition-t szerzi be, négy nappal korábban (23-án) kezdheti a mókát.

vissza