Michael Pachter, a világ legismertebb játékpiaci elemzője ismét a kristálygömbjébe pillantott, hogy megkísérelje megjósolni, vajon milyen eladási mutatókkal fognak zárni a kurrens generáció konzolmasinái. Úgy véli, az aktív életpályájuk folyamán a két nagy rivális, a Sony és a Microsoft is átlépheti a százmilliós eladott példányszámot, de az abszolút asztali konzolkirály, a PlayStation 2 trónja végül nem kerülhet komolyabb veszélybe.
Prognózisait számszerűsítve is közzétette, melynek folyományaként 120-130 milliós értékesítési darabszámot vár a PlayStation 4 esetében, míg a redmondiak némileg lemaradva, megközelítőleg 100-110 millió Xbox One-tól fognak majd megválni az elképzelései szerint. A Nintendo üdvöskéje, a Wii U már szignifikánsan szerényebb eladásokkal adja majd át a stafétát utódjának, amely nagyjából 20 millió eladott példányszámnál húzza be a kéziféket.
Az összesített eladásokat tekintve a leköszönt generáció 270 milliós darabszámát a jelenlegiek együttes erővel sem tudják felülmúlni, melynek tükrében nagyságrendileg 10 millióval lesznek majd végül elmaradva a PS3, Xbox 360, Nintendo Wii triumvirátus népszerűségétől. A PlayStation 2-es világrekorder a maga 155 milliójával egyénileg nem lesz lekörözhető egyik jelenkori masina számára sem, jövendöli Michael Pachter legfrissebb üzleti elemzéseiben.
Az előző generációs garnitúra tagjai közül egyébként a Wii bizonyult a legsikeresebbnek a maga 101.56 milliós eladási mutatójával, amelyet ez év júliusában regisztráltak. A PlayStation 4 eddigi pályafutása alatt 25 millió talált gazdára, miközben az Xbox One pontos eladásairól nem rendelkezünk hivatalos adatokkal.