Az új Microsoft Paint-ben már 3D-ben is dolgozhatunk

2016-10-30 11:47:14

Tavasszal érkezik a Windows 10 Creators Update-je, mellyel a cég mindenki számára elérhetővé tenné a 3D-s alkotást.


 

Nem kell semmiféle új programra gondolni, hiszen ezt a már jól ismert Microsoft Paint keretében lépi majd meg. A már évtizede óta - egyre mélyebben - a köztudatban élő applikáció talán újra ismertté és közkedveltté válik. Gondolhatnánk, hogy mint a többi 3D szoftvert, ezt is nehéz lesz használni, ám a cég elmondása szerint bárki képes rá.

Az Insider programban részt vevők számára elég egyszerű a történet, mivel a többi alkalmazáshoz hasonlóan elérhető számukra a Paint 3D az áruházban. A Capture 3D egy másik darabja az applikációnak, mely lehetővé teszi, hogy videókat adjunk hozzá a programhoz és 3D képként dolgozzunk rajta.

521663-paint-3d-welcome

A Paint 3D egy igencsak letisztult, ám teljesen új kezelőfelületet kapott, és bár használatához nincs szükség érintőképernyőre, mégis sokkal közvetlenebbül adja át rajta a hatást. Az eszköztár ikonjai természetesen attól függően változnak, hogy 2 vagy 3 dimenzióban alkotunk éppen. A munkálatokat a semmiből is elkezdhetjük, de lehetőségünk van előre elkészített 3D képeket is importálni a vászonra. Az objektumot dönthetjük, forgathatjuk, átméretezhetjük, mi több, ki is dekorálhatjuk (ahogy az alábbi képen egy matricával). Egy hasznos funkció, hogy az óra ikonra kattintva visszajátszhatjuk a lépéseket.

521395-apply-paint-3d

A remekmű létrehozása után nem szükséges kizárólag mugunknak elraktározni azt, egyből az alkalmazáson belül megoszthatjuk másokkal a Remix3D.com-on. A Windows 10 natív módon támogatja a 3D nyomtatást (mi több, az app segít a nyomtatási követelményekhez optimalizálni a „rajzokat”), ám utalt rá, hogy a HoloLens vagy a Minecraft segítségével utólag megtekinthetők lesznek a kreálmányok.

Most leginkább az új funkciókra összpontosítottunk, de természetesen a hagyományos 2D szerkesztések is részei maradtak a Paint-nek. A program még elég korai fázisban van, így a kiadásig bőven változhat szinte minden téren. Kíváncsian várjuk, képes élesz-e újra felkapaszkodni az ismertséghez vezető létrán, bár ezen utat a már 10 dollárért beszerezhető PhotoShop jócskán megnehezíti majd.

vissza