A BioShock készítőjének új játéka - nagy újrajátszhatóság

2015-12-18 14:06:51

A BioShock készítőjének új játékáról egyelőre nem sokat tudunk. Még a címe sem látott napvilágot. Ken Levine azonban elárult pár titkot a készülő sci-fi-ről.

 

Amusements_Entrance01

A történet komoly morális kérdéseket jár majd körbe: mint például milyen az élet úgy, hogy beprogramoztak minket és mesterséges intelligencia vagyunk csupán. Ezen felül azt is elmondta, hogy egy részben open-world élményt élhetünk majd át, vagyis ne számítsunk akkora szabadságra, mint egy Fallout, Skyrim vagy Witcher 3 esetében, de nem kell teljesen lineárisan haladnunk. Azt is hozzátette, hogy szerinte a BioShock-hoz hasonló játékoknak leáldoztak, hiszen sok pénzt kiadunk egy-egy nagyobb címért, így nem elégszünk meg azzal, ha csupán 10 órán keresztül köt le minket. Kiemelte, hogy fontosnak tartja az újrajátszhatósági faktort, így valószínűleg többféle befejezést és döntést kapunk majd. Egy szóval teljesen a mi kezünkbe óhajtja adni az irányítást. Meglátjuk, hogy sikerül majd a projekt, mindenesetre mi már nagyon várjuk.

Nektek hogy tetszik a koncepció? Szerintetek is leáldozott a lineáris történetmesélésnek?

vissza