24 órán át ingyenes a Chivalry fejlesztőinek idén megjelent FPS-e!

2017-09-06 18:49:32

Az ajánlat már él, úgyhogy irány a Steam!


 

A Torn Banner Studios, akik egyébként a közkedvelt Chivalry: Medieval Warfare mögött is állnak, májusban adta ki újabb FPS-ét, a Mirage: Arcane Warfare-t. Hiába a pörgős harcos, hiába a mágia, varázslatos módon nem nyerte el kellően a közönség tetszését, így most korlátozott idei bárki megszerezheti ingyen.

Érdemes leszögezni, hogy nem próbaidőről van szó, tehát a könyvárban való regisztrációt követően többé nem tűnik el onnan. A cikk írásának pillanatában már elérhető az akció egészen holnap, azaz szeptember 7-én este 7 óráig. A játékért tessék IDE kattintani!

A fejlesztők bár csalódottak, hálásak a közönségnek, akik megvették a projektet, ezzel megbecsülve több éves munkát. E lépéssel céljuk a nagyobb közönség elérése, megkönnyítve ezzel többek között az ellenfélkeresés menetét is, mely játékosok hiányában sosem volt egyszerű feladat. A promóció lejárta után megkapja a maga 10 dolláros árcímkéjét. Ami a stúdiót illeti, a Torn Banner köszöni szépen, megvan, és továbbra is eszméletlen játékokat fog a játékosok elé tárni!

vissza