Íme, Tim Burton legújabb filmjének szinkronos előzetese

2016-03-23 15:50:28

A tavalyit emlegették a mozikban legjobban bővelkedő évnek, ám meg kell hagyni, az ideihez képest piskóta! Erre itt a legújabb bizonyíték.


 

Tim Burton neve valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng, hiszen akár az Alice Csodaországról, akár az Éjsötét árnyakról beszélünk, a siker magáért beszél, márpedig mindkét projekt mögött ő áll. természetesen sikeres mozijait holnap reggelig lehetne sorolni, de ebbe most ne menjünk bele.

Nemrég mutatták be a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című, Ransom Riggs fantasy-regénye alapján készülő produkció első előzetesét. Aki olvasta e regényt, tudhatja, hogy egy remek történet lapul a borító alatt. Nemrég azonban a magyar szinkronos trailer is megérkezett, melytől már az angolul nem tudóknak is tátva marad a szája, ha a látványvilág nem volt elég ehhez.

A Penny Dreadful-ból (Londoni rémtörténetek) már ismert - és a benne nyújtott alakításáért Arany Glóbuszra is jelölt - Eva Green kapott helyet a főszereplők között, de mellette Asa Butterfield (A csíkos pizsamás fiú, Végjáték, A leleményes Hugo) is, illetve a főgonosz szerepében Samuel L. Jackson is feltűnik. A legtöbbek által csak Vanessa Ives-ként ismert hölgy különleges képességek birtokában lévő fiatalok számára tart fent árvaházat egy gyönyörű világban. Természetesen, ahogy a mondás tartja, minden jónak vége szakad, így kis hőseinknek is szembe kell nézniük a veszéllyel.

 

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei szeptember 30-án landolnak a mozivásznon.

vissza