PlayStation 4 - a Pro mellett egy vékonyabb modell is jön

2016-09-10 11:23:55

A Sony Interactive Entertainment bejelentette, hogy az új vékonyabb és könnyebb, 500 GB merevlemezű PlayStation 4 szeptember 15-én érkezik Japánban, Észak-Amerikában és Európában a boltokba, 101 990 forintos ajánlott fogyasztói áron.


 

Az új PS4 rendszer újraalkotott belső felépítésének köszönhetően, 30 százalékkal csökkent a mérete a korábbi modellekhez képest, valamint 25 és 16 százalékkal csökkent a konzol súlya is, az első és jelenlegi modellekhez viszonyítva. Az új konzol sokkal energiatakarékosabb, fogyasztása 34 és 28 százalékkal kevesebb a legelső és a jelenlegi modellhez képest.

Az új rendszer megőrizte a dőlt formát, miközben az első és hátsó részek kicsit szögletesebbek lettek, a sarkokat pedig lekicsinyítették és lekerekítették.

A képalkotási technológia jövőjét figyelembe véve minden PS4 rendszer támogatni fogja a HDR tartalmakat (Magas Dinamika Tartomány), beleértve az új vékonyabb és könnyebb modellt és a PlayStation 4 Pro konzolt is, ezzel árnyaltabb világos és sötét hatásokat, valamint sokkal valósághűbb színeket kapnak a felhasználók. A HDR TV-vel rendelkező játékosoknak teljesen újszerű vizuális élményekben lesz részük.

A PS4 harmadik évében a játékfelhozatal erősebb mint valaha. Érkezik például a Final Fantasy XV, a Gravity Rush 2, a Horizon Zero Dawn, a Persona 5, a Yakuza 6, a The Last Guardian, a Thumper vagy a Touhou Shinpiroku - Urban Legend in Limbo.

vissza
Legolvasottabb cikkek