The Surge - teszt

Közel áll a Dark Souls ritmusához, de keményebb és energikusabb mint a Lords of the Fallen.

Elindítva a játékot, egyből egy reklámba csöppenünk, melyben a bolygó tönkretételét taglalják, majd kiderül, hogy mindezt a CREO nevű cég teszi, mely megoldást kínál minderre. Gépesített munkatársakat keresnek, kik a környezeti összeomlások után helyreállítják a világot, miután a megakorporációk kudarcot vallottak földi gondnokként. Nos, mint kiderül, emberünk is csatlakozik eme gyülekezethez, majd itt átvesszük az irányítást felette. A vasútállomáson, az első munkanapra indulva kapcsolódunk be a játékba, ahol némi szövegelés után megtudjuk, hogy Warren nem is olyan átlagos, ugyanis tolószékben csücsül.

Elindulunk a kijelölt helyre. Semmi derékig érő, áthatolhatatlan akadály, semmi ellenség. Elég merész, de érdekes indítás. Emberünk megkapja a RIG-et, mely segít járni, növeli a fizikumot és a gyorsaságot is, majd itt szakad a cérna. Az átvezető után egy kiborgokkal teli ipari pusztaságban találjuk magunkat néhány túlélővel. Itt pedig a túlélésért harcolunk és próbáljuk kideríteni, mi a bánatos sóskifli folyik itt…

Az indítás a Half-Life-ra hajaz talán a legjobban, de a System Shock 2 is eszembe jutott. Audiokatalógusokat keresünk, egy távoli menedékhelyről egy ismeretlen nő utasításait követjük, stb. Elhagyva az operációs szoba biztonságát, ahol újratöltöttük és felszereltük magunkat, hamar rájövünk, hogy a drónok és robotok tettei igencsak céltudatosak. A támadás, a kitérés, de még a védekezés is rengeteg állóképességünkbe kerül, így az egyszerre több ellenféllel való küzdelmet érdemes lehet kerülni.

A játékmenet kemény, pontjainkat halálunkkor elveszítjük, majd bizonyos időkereten belül lehetőséget kapunk visszaszerezni azokat. Igen, igen, ez így működik a Dark Souls-ban is, azonban mielőtt azt hinnénk, ugyanolyan, érdemes megjegyezni, hogy a harcok ingerlése igencsak eltérő. A blokkolás itt sokkal ritkább, és ahelyett, hogy minden erőnkkel lerohannánk az ellent, a gyenge pontjait keressük és célozzuk meg, ezzel megzavarva az ő támadását. A legjobb védelem egy huncut kis cselekmény.

A páncélozott tagon okozott sebzés bár kisebb mértékű, nagyobb eséllyel szerezhetünk meg a (legtöbb esetben sérült) komponenst. Ez önmagában nem hangzik ésszerű dolognak, de ha figyelembe vesszük, hogy saját védelmünk felépítésében vagy fejlesztésében igenis nagy szerepet játszik, mindjárt megfontolandó. Halálukkor azonban az ellenfelek elolvadnak, úgyhogy e funkció csak akkor érhető el, ha levágjuk az adott végtagot. Ehhez külön függőleges és vízszintes támadások is rendelkezésünkre állnak. E mechanizmus jól ki van dolgozva, bár néhol a logika hiánya is felüti a fejét, ugyanis mikor a mellkasát célozzuk, ezzel kettévágva őt, a lábán levő felszereléseket nem kapjuk meg.

A küzdelem a közelharcra fókuszál, nincsenek távolsági fegyverek, ami drónok esetében néha megnehezíti a dolgokat. Ennek köszönhetően az irányítás meglehetősen könnyed még egér-billentyűzet kombón is. Ez nem feltétlenül jó dolog, ugyanis az egész elveszíti a varázsát azzal, hogy mindent egy gombnyomással véghez vihetünk. A kivégzési animációk gyakoriságát megadhatjuk a beállításokban. Bizonyos sémák sokszor előkerülnek, de a különféle fegyverek és gyenge pontok elegendő választékot kínálnak fel.

A felszerelések kidolgozottsága rettentően jól sikerült. A világító ívek, a fém tükröződése a sötétben is segítségünkre lehet. A környezeti látványra sem lehet sok panaszunk, néhány apró hibát leszámítva fantasztikus panoráma tárul elénk.

Történetileg nem kapunk sokat: a vállalatok rosszak, nekünk pedig valószínűleg nem kellene bérbe adnunk magunkat nekik. Amit azonban nagyon jól csinál, hogy előtérbe helyezi a vészjósló hangulatot. Míg a Dark Souls más téma felé tereli a hangsúlyt, a The Surge elegyíti a technikától való félelmet és az az elől való futást a testi horrorral.

Összességében tehát egy egyáltalán nem rossz projektről beszélünk, azonban a The Surge messze nem tökéletes. Hibáit apró dudorokból meríti, melyeket kedvezőbben is lehetett volna kivitelezni. Az irányítás véleményem szerint túlságosan egyszerű (ha lehet ilyet mondani), ráadásul az ugrás kizárólag futásból való kivitelezése tovább rontja a dolgot. Emellett a történet is szegényes és többjátékos módot sem kaptunk. Ami ezt kompenzálja, az a baljós hangulat kiemelése, a látványvilág, az eszeveszett rohangálás ellehetetlenítése és a kihívás.