Superhot: Mind Control Delete – teszt

Még 2016 februárjában látott napvilágot a Superhot nevezetű projekt, melytől bár az előzetesek alapján senki nem számított sokra, rettentő mértékben felülmúlta az elvásárokat, és hatalmas sikert aratott. Egy játék, melyben csak akkor telik az idő, ha mozogsz? Első hallásra nem is tűnik nagy cuccnak, de ha kipróbáltad, tudod, hogy nem is olyan egyszerű, mint gondoltad. Na, és azt ki gondolta volna, hogy a megjelenés után több, mint 4 évvel bővül a projekt? Ugye, hogy senki…

Önálló bővítésként jelent meg 2020. július 16-án a Mind Control Delete, melyben a megfontolt, lassabb küzdelmeket a világi csatározások váltják fel. Érdekesség, hogy a DLC mindazok számára ingyenesen vált elérhetővé, akik már rendelkezetke valamely platformon az alapjátékkal, azonban akik az Epic Games jóvoltából az ingyenes verzióra csaptak le, nem részesültek eme előnyben.

A kiegészítő önmagában talán a roguelike címekre hajaz a legjobban, mégis megtartotta a jól bevált formát: maradj mozdulatlan, addig jóformán megáll az idő. Abban a pillanatban azonban, mikor körülnézünk, máris a nyakunkba zúdul minden és mindenki. A rendszer folyamatosan generálja a frenetikus akciójeleneteket, melyeket valós időben szinte lehetetlennek tűnik túlélni. Az első próbálkozások alkalmával meg is gyűlt a bajom néhány szituációval, mikor azonban hozzászokik az ember, és azt gondolná, na most menni fog, a játék szembesít a burjánzó térképpel, a kihívások hadával, és a megannyi elérhető frissítéssel.

Ez esetben ahelyett, hogy egy találat padlóra küldene, három kis szívet kapunk a sarokba, de az egészségügyi bónuszok mellett újabb fegyverre, katanára, vagy gyorsabb mozgásra is szert tehetünk a Hack-eken keresztül. Minden e fajta képességhez tartozik egy rövidebb bemutató, így mielőtt végleg döntenénk, kipróbálhatjuk az alapvető vonásokat.

Nem is volna igazságos a küzdelem, ha csak mi kapnánk bónuszokat. Az ellenfél továbbra is vakon hadonászik a fegyverekkel, azonban olyanokba is belefuthatunk, akiktől már nem lophatunk el semmit, sőt, vannak, akiket csak kis piros gyengepontokon sebezhetünk meg.

A ragyogó történetvezetés visszatér, sőt, még mélyebbre merülhetünk a narratív struktúrában. A felugró szövegrészek biztosítják a kísérteties légkört, bár a Mind Control Delete még így is egy kissé repetitív. A látvány minimalizmusra való törekvése elképesztő, de könnyű elmerülni a háttérben, és sokszor ugyanazon blokkokon kaptatunk végig szinte minden tértképen. A Hack and Core tutorialok dobnak a hangulaton, de hiányoznak az egyedi összecsapások.

Egérút nincs, minden harc szükségszerűen tör ránk, az aréna hatalmas, az ellenfelek minden irányból özönlenek. Az alapjáték sztorija sem volt túl terjedelmes, de sosem töltöttünk sok időt egy helyen. A DLC esetében alig egy órányi játék után már többször botlunk bele ugyanazon lakosztályokba, dojokba… Minden harc kontextus nélkül kezdődik, illetve fejeződik be, csak az önkényesen végbe vitt killek hada köti össze a szituációkat.

Mégis azt mondom, hogy ha szeretted a Superhotot, és kicsit többet is kihoznál belőle, bátran vágj bele a Mind Control Delete-be. Ha csak pár perced van játszani, akkor is vár rád egy maroknyi, kihívásokkal teli ütközet. Ennyi idővel az alapjáték megjelenése után remek volt újra felvenni a projekt ritmusát.