Returnal – a harcé és az akcióé a főszerep az új fejlesztői naplóban

2021-01-13 19:05:00

A Housemarque csapata nemrég újra villlantott egy keveset érkező PlayStation 5-exkluzív projektjéből, a Returnalból, ezúttal a játék harcrendszerére fókuszálva. Harry Krueger egy blogbejegyzés során hintette el az információt, miszerint rengeteg tulajdonsággal vértezhetünk majd fel egy-egy fegyvert, így a lehetőségek tárháza igencsak nagyra tágul. 

Arra is fény derült, hogy Selene egyszerre csak egy fegyvert hordhat magánál, de dropok viszonylag sűrűn érkeznek, így lesz lehetőség bőven válogatni, ráadásul minden fegyver kap egy véletlenszerű alt-fire módot is, mely ismét egy verziója az ellenfél padlóra küldésének. Ha meghalunk, főszereplőnk visszakerül az időhurok elejére, vagyis az első szintre, de a Cthonos nevű idegen eszköz jegyzi haladásunkat, és bizonyos intervallumokon belül új eszközökkel áld meg.

Az ún. Paraziták szintén a fejlődés részét képezik, ezek lehetnek jótékony, de kártékony hatással is képességeinkre. A fejlesztők elmondása szerint gyors, és frenetikus küzdelmek, intenzív fegyverkezés, és gazdag felfedezés, valamint kihívásokkal teli, kifizetődő tapasztalatok várnak bennünket a Returnal világában, mindezt harmadik személyű nézetben. 

vissza