Nyílt világú RPG-n dolgoznak a GTA V, a MGS 5 és a Battlefront 2 ex-fejlesztői

2017-11-24 00:02:45

A Forza mögött álló stúdió új, nem autóversenyzős játékon dolgoznak, nem is akárkikkel.

Még februárban hallhattuk a hírt, miszerint a Playground Games, a Forza mögött is álló csapat bővíteni kívánja terveit a jövőben. Ralph Fulton igazgató szerint egy új brancsot kaparnának össze az angliai Leamington Spaban, mely egy nem autóversenyzésre épülő játékon dolgozna. Nemrég kiderült, hogy egészen pontosan egy nyílt világú akció-RPG-ről volna szó, mely kollektív tapasztalatot merít számos ismert projektből.

A gamesindustry.biz szerint a Battlefront II vezető producere, Sean Eyestone is a fedélzeten van többek között Juan Fernandez di Simon társaságában, akik nem mellesleg a GTA V és a Hellblade munkálataiban is részt vettek. Egy blogbejegyzés alapján az új egyesület mintegy 200 főt számlál, akik 2018-ban költöznek be, majd később ez akár 400-ra is emelkedhet.

Gavin Raeburn elmondása szerint rettentően örül a második stúdió létrehozásának. Egy rendkívül izgalmas projektről beszélt, mely világszínvonalú tehetséget igényel, és remélhetőleg ezzel egyenrangú hírnevet is szerez majd. Látja a csapat hatalmas potenciálját, mely hozzájárulhat a további sikerekhez.

vissza
Legolvasottabb cikkek