Fokozott érdeklődés övezi az első Masterplast E-Sport Kupát

2021-04-21 21:37:00

A Masterplast márkanév ismerősen csenghet azok számára, akik otthon vannak a hazai építőipar szigeteléstechnikával foglalkozó cégeinek felhozatalában. A Masterplast számára ez az állapot ma viszont inkább szerény kiindulópont mint végcél - a cég 1997-ben mindössze 5 fővel indult, mára pedig 41 országban van jelen termékeivel. A növekedés és vele az innováció nem áll meg köreikben, de mindez ismertség nélkül nem sokat ér.

Ezért aztán olyan megjelenési ötletet kerestek, amivel a fiatalabb generációk - és családjaik - előtt is a radarra kerülhetnek, lehetőleg valami izgalmas módon. Egy pörgős e-sport bajnokság pedig tökéletes alap a játékosok kirángatására a COVID-korlátozások miatti otthoni bágyadtságból és szürkeségből! Így született meg az első Masterplast E-Sport Kupa, mely során a nevező duó csapatok Fortnite-ban mérhetik össze skilljeiket.

Viszonylag új szereplőként a hazai e-sport szcénában a vállalat ésszerű keretek között szervezi az aktivitást, az első tervekben 150 csapat, vagyis 300 fő szerepelt. Ezt azonban előbb alig pár óra, majd pár nap leforgása alatt már kétszer is bővíteni kellett, jelenleg a szervező csapat által kijelölt maximális, 450 csapatos, 900 fős mezőnykeret töltődik. Ezzel párhuzamban nézői regisztráció is lehetséges, ami a bajnokság hírei mellett - az aktivitáshoz csatlakozott szponzor partnercégeknek köszönhetően - nyereményekre is esélyt ad.

A Masterplast E-Sport Kupa során nagy hangsúlyt kapnak a Twitch streamerek is. Klasszikus médiaeszközök helyett a cég igyekezett közvetlenül megszólítani a játékos közösségeket, melyet olyan tartalomgyártók közreműködésével ért el, mint bLYYYPLAYS, Lendy, vagy Lacyshare. Fontos szerepet kap továbbá Sweet is, akit a Fortnite játékosok már több e-sport versenyen láthattak az élmezőnyben - itt a lebonyolításban is részt vesz. Eredményességük igen látványos, a játékosok közül sokan már a tesztelési időszakban elkezdték ostromolni a nevezési felületet. Az érdeklődés továbbra is jelentős, a bajnokságról minden információ elérhető a www.masterplastesport.hu weboldalon! Az első versenynap május 2.-a, ezt követően vasárnaponként folytatódnak az összecsapások.

Youtube videó: Masterplast E-Sport Kupa - Duó Fortnite kupa (Launch) - YouTube

Facebook oldal: Masterplast | Facebook

Weboldal: Masterplastesport.hu

vissza