Érkezik PC-re a Days Gone, de nem ő az egyetlen

2021-02-23 18:40:00

A mai nap folyamán a Sony több bejelentéssel is előállt. A legnagyobb szám talán a PlayStation VR következő generációjának beharangozása, de a GQ és Jim Ryan között lezajlott beszélgetés a PS-exkluzív címek PC-re való kiadására is kitért, és ezzel kapcsolatosan is csupa pozitív dolgok hangzottak el. 

Ryan elmondta, stúdióik minden eddiginél jobb formában vannak, és ez legfőképp a PlayStation 4 ciklus második felétől van így. Csodálatos, nagyszerű játékok készültek, és kerültek kiadásra a platformon, de látja a lehetőséget a szélesebb körben való elterjedésre is. A projektek kalibere javul, ennél fogva a költségek is elszállnak, a játékfejlesztési folyamat drágább, mint valaha, de a döntés egyértelmű. Miért ne használnák ki a grafikai szépséget PC-n is?

Kiderült az is, hogy a Days Gone már úton is van a PC-k felé, még tavasszal meg is érkezik, de játékok egész sora hasonló sorsra jut a jövőben. Ryan kitért a Horizon: Zero Dawn tavalyi publikálására is. Elmondta, két szempontból került értékelésre a folyamat: a játék közvetlen sikere felől, mivel a közönségnek egyértelműen tetszett, megvették, de megvizsgálták a PlayStation-ös tábor reakcióját is, és mivel semmiféle masszívan károsító vélemény nem érkezett, folytatják a törekvést ez irányba.

Ti mely PS-exkluzív címeket látnátok szívesen PC-n? God of War? Uncharted? Spider-Man? Nálam a Bloodborne a befutó!

vissza