Dishonored: Death of the Outsider - teszt

Sem a politika, sem a metafizika nem sorolandó az egyszerűen kivitelezhető elemek közé, ha videójátékokról beszélünk. A Bethesda sosem idegenkedett a különféle világok megalkotásától, e téren rejlő tehetségét pedig a Dishonored szériában is kamatoztatja. A Death of the Outsider bár lefedi a tavaly megjelent második epizód történéseit, egy sokkal személyesebb küldetésre összpontosít. Lássuk, hogyan is sikerült mindezt megvalósítani!

Aki nem ismerné, a sorozat egy önálló kiterjesztéséről van szó. A Knife of Dunwall vagy a Brigmore Witches DLC-khez hasonlóan a főszerepet egy másik kulcsfigura tölti be. Miután a második felvonás végén Corvo és Emily elhagyja Karnaca szigetét, Billie Lurk visszatér régi, jól bevált módszereihez, hogy megtalálja mentorát, Daudot, hogy aztán együtt nézzenek szembe a Kívülállóval (vagy Outsiderrel, kinek hogyan tetszik). Az üresség istene, az események felbujtója ellen minden leleményességünkre és képességünkre szükség lesz!

A korábbi részekhez hasonlóan a DotO is remekül kihasználja a nyílt szintek lehetőségeit: a városblokkok szinte mindegyikében fellelhető egy-egy mellékszál, mely keretein belül lehetőségünk adódik új dolgokat felfedezni vagy megtanulni. E történet célja, hogy az előző két játék elbeszéléseit kibővítse, azonban be kell valljam, a lendület kisebbnek bizonyult a kelleténél. A sztori rettentő erősen indít, ám a végére elfogy a szufla, a küldetések visszavesznek a korábban megszokott színvonalból. Ennek ellenére rengeteg fontos, múltbéli eseményekre utaló feljegyzésre bukkanhatunk.

Karakterünk megközelítése kissé különbözik az eddigiektől. Corvoval, Emilyvel, és Dauddal ellentétben Billie nem viseli a félisten jelét, mi több, állandóan éber tekintete sem leselkedik rá. És pont ez az, ami megadja a játék azon hangulatát, melyet a játékosok akarnak! A káosz rendszer hiányában az erkölcsi kétértelműség is elveszti jelentőségét. A missziók egy olyan rögtönzött stílusra épültek, mely kiválóan elegyíti a halálos, illetve nem letális tevékenységeket.

Szerény személyemet mindig is jobban vonzotta a „lopakodó üzemmód”, mint a hatalmas hepaj, mi több, néha még idegesít is, ha egy kis zajkeltés miatt újra be kell töltenem egy korábbi állást. Ez esetben senki nem szól érte, hogy túl feltűnőek voltunk, vagy megfogyatkozott az őr-állomány az ottlétünk időtartama alatt, így sokkal nagyobb hangsúlyt fektethetünk a precizitásra. Ehhez a szokásos felszerelések is rendelkezésünkre állnak, azonban újdonsült képességeink is érdekes lehetőségeket nyitnak meg számunkra.

Immerzív karakterként a játékban lévő minden egyes karakter és objektum manipulálhatóvá válik, mely hatalmas előnyt biztosít ellenségeinkkel szemben. Bár Billie készségeinek repertoárja sokkalta karcsúbbra sikerült, nem szenvedünk hiányt, ami az élvezeteket illeti. Összesen három adottsággal bírunk, beleértve a Rat Whisper-t, melynek segítségével a patkányok által gazdagodhatunk információkkal a közelben lévőkről. A Semblance talán az egyik legambiciózusabb tálentum, ugyanis ezt használva egy másik személy alakját felvéve masírozhatunk észrevétlenül az adott területen.

Ha már itt tartunk, az A-ból B-be való eljutást nagyban segíti a Foresight, vagyis a szellemként való közlekedés. Haszna újra és újra bebizonyosodik a játékmenet során, mikor csonttalizmánok, vagy más fontos tárgyak után kutakodunk. A mana itt egyfajta megújuló energiaforrást képez, nem szükséges utántöltenünk bájitalok segítségével. A kreatív játékosok e három készséget használva is megteremtik maguknak a hangulatot, akinek azonban nem elég, az első végigjátszás után megnyílik az Original Game + mód, ahol Billie adottságait felülírja a Blink, a Domino és a Dark Vision.

A kaland kb. 7 órányi játékidőt kínál, azonban néhány kitérővel jóval több időt is beleölhetünk. Ilyen például a bankba való beszivárgás, mely talán az egész széria legjobb hangulatát kínálja! Ugyancsak plusz tartalmat kínál a feketepiac is, ahol a vásárláson kívül különféle, néha elég bizarr mellékküldetéseket is felvehetünk.

A Death Of The Outsider néhány klasszikus lopakodós játékot maga alá gyűrve teremti meg a hangulatot. A nyílt környezet lehetőséget nyújt a kísérletezésre anélkül, hogy bármiféle zavart keltenénk. Az egyéni játékmóddal kedvünkre hangolhatjuk az ellenséget, mi több, más furcsa, kihívásokkal teli eseménysorozaton is végigbaktathatunk. Összességében egy igencsak leleményes, szilárd, mégis kissé alábecsült projektről beszélünk. Habár nem a széria legerősebb láncszeme, e különálló epizód megmutatja, még mindig rejlik lehetőség a Dishonored-ben, mely a legváratlanabb módon ihleti meg a játékosokat!