Tényleg visszatérhet a Legacy of Kain?

2015-11-06 17:17:03

Biztató hírek érkeztek a Crystal Dynamics háza tájáról, ugyanis a stúdió egyik menedzsere, Michael Brinker szerint 50-50% esélyt lát a Legacy of Kain visszatérésére még ebben a konzolgenerációban. Igaz, egyelőre nem kezdődtek meg a munkálatok, kizárólag csak a szándék él bennük a folytatás elkészítésére, de az legalább nagyon. A szóban forgó úriember elmondta, hogy továbbra is vannak a csapatban olyan srácok, akik nagyon szívesen visszahoznák a sorozatot, illetve újabb epizóddal gyarapítanák azt. A Legacy of Kain még 1996-ban debütált a Sony első PlayStation-jén, amely négy újabb epizódot és egy online spin-offot is kapott a rá következő években, több géptípust megérintve. A stúdió következő játéka, a Rise of the Tomb Raider november tizenharmadikán érkezik Xbox konzolokra, a jövő pedig innentől kétesélyes lehet. A fifty-fifty már kiváló sansznak számít, így talán érdemes életben tartani a reményeket.

vissza