The Solus Project – teszt(ecske)

Kiss Ádám valószínűleg sikítva rohanna ki a Klubból a tesztecske szó használata miatt, de a kicsinyítő képző ebben az esetben indokolt: ritkán (értsd, szinte sohasem) szoktam ugyanis véleményt alkotni egy még félkész játékról, mi több, úgy gondolom, nem is lenne tisztem pálcát törni egy olyan alkotás felett, aminek a nagy része - körülbelül a 75 százaléka - még nincs is a nagyközönség előtt. Nem is teszem, a cikk végén is csupán egy javaslatot fogalmazok meg - hogy ez vásárlásra ösztönző ajánlás lesz-e, vagy a „kerüld el messziről” szállóige, tesztecskénkből kiderül.

Miről szól a The Solus Project? A játék a manapság oly divatos sandbox/open-world túlélős berendezkedés mellett egy „nagyjából” lineáris, FPS singleplayer kaland, amelyben 10 hatalmas és komplex területet járhatunk (majd) be.

A sztori szerint a Gliese-6143-C csillag körül keringő exobolygón kényszerleszállást hajt végre csapatunk - mindenki meghal, kivéve minket. A küldetésünk az lett volna, hogy a kihalás szélén álló emberiségnek új otthont keressünk - ugyanis a Föld a játék története előtt néhány tíz évvel megsemmisül egy arra járó csillag miatt(?!) -, azonban ahogyan haladunk előre a cselekményben, realizálódik bennünk, hogy nem mi, emberek vagyunk az elsők, akik ezen a planétán járnak…

Az már a korai hozzáférésben is látszik, hogy a fejlesztők nagyszerűen implantálták az újfajta survival (túlélő) műfaj elemeit: főhősünk testhőmérséklete nappal és éjszaka is a kritikus értékek fölé/alá mehet, élelem híján képes éhenhalni, nem megfelelő folyadékbevitel esetén kiszáradni, alvás nélkül pedig belepusztulni a végkimerülésbe. Az értékeinket folyamatosan nyomon követhetjük a PDA-nkon (most abba ne menjünk bele, miért egy ilyen őskövület eszközt használnak a XXII. században… rezsicsökkentés? - V.), de szerencsére nem estek túlzásba a srácok: normál nehézségi szinten játszva szerintem épp megfelelő az egyensúly, ugyanis nem kell percenként kaját meg vizet tolni az arcunkba, nyugodtan kalandozhatunk, felfedezhetünk. Persze, egy barlangrendszerben, ahol nagyjából normális körülmények uralkodnak sokkal gördülékenyebb az előrehaladás, mint a bolygó felszínén, ahol a hőmérséklet +45- és -30 °C fok között ingadozik. Ott egy kicsivel jobban oda kell figyelni, ráadásul a random földrengések és meteoresők sem túl bizalomgerjesztőek - mármint az életünkre nézve.

Egyelőre 3 nagyobb területet járhatunk be a játékban: a főküldetés mellett - és a túlélésen túl - a felfedezés kap még nagy hangsúlyt: a különböző köveken egy letűnt civilizáció történelméről olvashatunk, akik kapcsolatba kerültek egy náluk sokkal fejlettebb fajjal (legalábbis ennyit hámoztam ki eddig), illetve elszórtan társaink jegyzeteit is megtalálhatjuk a hajóroncsok közelében. Vannak még különböző artifactek is, amelyek a tulajdonságainkat javítják, de ezek naaagyon el vannak rejtve.

A The Solus Project a tervek szerint 90 napig lesz benne az Early Access programban: ez idő alatt a fejlesztők „epizodikusan” fogják az újabb területeket hozzáadni a játékhoz, amiből összesen 10+2 lesz.

Amit eddig láttam, egész meggyőző: már nagyon régóta „sírok” egy olyan szoftverért, amelyben a DayZ, a Rust és a társai által lefektetett mechanika párosul egy történettel - ezért is öröm (számomra) játszani a The Solus Projectet. Nincsenek ránk vadászó játékosok (se NPC-k), a túlélés sem értelmetlen, hiszen van egy sztori, amiből első ránézésre akár még valami érdekes is kialakulhat.

Persze, messze nem hibátlan a program: az optimalizálás még szó-szó, egész jól sikerült: i5-ös processzorral, 8 GB RAM-mal és - egy ma már talán tényleg réginek számító - GTX 670-nel 1080p-ben, Ultra beállítások és 150 százalékos felbontás skálázás mellett is csak nagyritkán zuhan 30 FPS alá a játék. A gond a környezettel van inkább, ami bár egészen egzotikus, pár óra játék után óhatatlanul ismétlődő tereptárgyakkal „kápráztat el” minket. Az animációk sem tökéletesek: az első (és talán egyetlen) átvezetőt inkább meg se néztem volna, annyira röhejes az űrhajó mozgása, a robbanás, de a karakterünk is érdekesen ugrik (sétál és fut) - meggyőztél! Ezt látnom kell! - V.

Az irányítást is szokni kell: csak az első óra után állt kézre például az, hogy a PDA-ra „rá kell nézni”, de az inventory használata is buta tud lenni néha. Tudom, ezzel most PC-n játszottam, de akkor is hibaként kell tekintenem a csak részleges kontroller-támogatásra, a feliratok hiányára, valamint arra - de ezt már csak hallomásból tudom -, hogy a VR eszközöket sem kezeli valami jól a szoftver… még.

És talán itt a lényeg. Nálam a 0.55-ös verzió pörgött és a fent említetteket minden bizonnyal javítani fogják (a feliratokra konkrétan ígéret is van, az Xbox One verzió érkezése pedig feltételezi a natív támogatást).

Ahogy a bevezetőben is ígértem, százalékolni nem fogok (vagy mégis, de csak az esztétika és Kristóf kedvéért), csak javasolni. Jelen állapotában a The Solus Project nagyon jó úton halad afelé, hogy egy élvezhető, de nem kimagaslóan emlékezetes játékká váljon. Ehhez hozzájárul az ígért 7-9 órás játékidő, a közepesen érdekes és bonyolult feladványok (nagyon nem egy The Witness), valamint az igazából nagy újdonságot nem mutató, de a survival elemeket jól vegyítő tisztán egyjátékos kalandra jellemző vonások. Abban az esetben, ha szereted az újfajta túlélő stuffokat, rajongsz a sci-fiért, háromszor láttad már a Mentőexpedíció című filmet, érdemes beruháznod rá már most, azonban ha picit is vonakodsz - mondjuk a fent leírt hiányosságok miatt -, várd meg, míg megjelenik a teljes játék. Bármi történhet még addig vele…

A The Solus Project Steam Early Access kiadását a Grip Games bocsátotta rendelkezésünkre, akik nem csak nekünk kedveskedtek: írjátok meg - pár mondatban - véleményeteket a játékról, ugyanis a kommentelők között február végégi kisorsolunk egy másik kulcsot is, hogy Ti magatok is elmerülhessetek a Gliese-6143-C még felfedezetlen planétáján.

(A galéria picit spoiler-veszélyes!)

(A cikkben Dzsek saját készítésű screenshotjait használtuk.)