TESO: Morrowind - teszt

Egy nagyon jó kis MMO-val van dolgunk és biztos vagyok benne, hogy akinek tetszett az alapjáték, az a kiegészítőt is imádni fogja.
2017-06-16 17:40:59

Elsőre hálátlan feladatnak tűnt egy  olyan MMO játék kiegészítőjéről véleményt alkotni, melynek alapjátékával nem játszottam egy percet sem, de mivel ez az egész a The Elder Scrolls világában, ezen belül pedig a kiegészítő a mai napig zseniális harmadik rész helyszínén játszódik, így mégsem lehetett okom a panaszra. Előre le kell szögezzem, hogy a cikk teljes egészében a Morrowind alcímű kiegészítőről fog szólni, méghozzá az alapjáték ismerete nélkül, melyet még nem volt lehetőségem pótolni.

the-elder-scrolls-online-morrowinds-collectors-edition-box-a_4xfe.640Az MMO története az eredeti Morrowind előtt játszódik több száz évvel, mikor is mi szerencsétlen hajótöröttekként érkezünk a szigetvilágba. A kezdeti bonyodalmak megoldása után eljutunk a még éppen csak épülő Vivec városába, ahol annak azonos nevű vezetője a segítségünket kéri a gonosz erők legyőzésében. Innen indul hát a közel 30 órát biztosító kalandunk, melyben bejárjuk Morrowind egész területét akár többedmagunkkal, hogy újra megmentsük azt.

Az első félelmem bármelyik MMO elkezdésénél az, hogy mennyire fogom azt halálra unni. Ez a probléma általában a robotmunka-szerű questekből fakad, hiszen kinek van kedve 30 órán keresztül „vadássz le 5 disznót” és „hozz nekem 12 gyógynövényt” típusú küldetéseket csinálni. A TESO: Morrowind esetében hatalmasat kellett csalódjak, szerencsére pozitívan. A program egész érdekes, sokszor izgalmas fő- és mellékküldetéseket kínál fel nekünk, melyeket akár teljesen egyedül is teljesíthetünk, szóval a magányos farkasként játszóknak sem kell félniük. Külön öröm, hogy nem számít, hogy hányas szintű karakterrel kezdjük a kalandot, hiszen a kihívást a szintedhez igazítja a játék, tehát a hozzám hasonló újoncok is kezdhetnek nyugodtan Morrowindben.

ESOMorrowind_Stills_Naryu

Az alapjátékhoz képest érdemleges újítás az új kaszt megjelenése, ez lenne a Warden. Mágia alapú kasztról van szó, mely erős jégvarázslatokkal támad, pajzsot képes húzni, így a védelmi szintje is kiváló, nem utolsó sorban pedig különböző állatokat tudunk megidézni magunk mellé, melyek nagy segítségünkre lehetnek a harcok alatt. Ha már harc: a harcrendszer lényegében a The Elder Scrolls világából ismert kardozós, íjazós, varázslós megoldást használja, mindezt „lebutítva”, hogy működőképes legyen az MMO világban is. Érthető a butítás, de ez a letisztultság rovására megy, sokszor nem igazán éreztem, hogy a támadásaimnak lenne súlya, így sokszor csalódva kellett távozzak egy-egy csatatérről.

90823856f42b9cdeeb69ef1afa2aaf60

A fejlődési rendszert a Skyrimből örökölte a játék, tehát amit csinálunk éppen, az a képességünk fejlődik. Ha két kardos harcrendszert használunk, akkor annak mesterévé válhatunk, és így igaz ez minden harctípusra. Ugyanígy a csempész beállítottságúaknak ajánlott már az elején minél többet lopakodni vagy zárakat feltörni, hiszen később ezekben is profik lehetünk. Miután képsségeink maguktól, a játékunkat figyelve fejlődnek, mi tapasztalati pontokat kapunk, melyeket az adott ágban fel is használhatunk, így bővítve a képesség repertoárját. A letisztultság hiánya itt is tetten érhető, főleg a lopakodásnál. Picit zavaró tud lenni, mikor sunyiban szeretném megközelíteni az ellenfelet, akit egy másik játékos riaszt pont előttem, így minden próbálkozásom hiába volt.

1885956

Amibe nehéz belekötni, az a vizualitás és a zenei aláfestések. Morrowind világa remekül néz ki, így 2017-ben is, a rajongók oda és vissza lesznek a nosztalgiabombától, melyet kínál nekünk a program. A zenék pedig az eredeti sorozat hangulatát idézik, kellemes, atmoszférikus zenéket hallhatunk az egész kalandunk során, melyet akár később is érdemes visszahallgatni. A szinkron is megérdemel egy tapsot, érződik a belefektetett munka és külön dicséretes, hogy minden fontosabb karakter megkapta a maga szinkronhangját.

Összegezvén, egy nagyon jó kis MMO-val van dolgunk és biztos vagyok benne, hogy akinek tetszett az alapjáték, az a kiegészítőt is imádni fogja. Sajnos viszont, akinek alapvetően nem jön be az MMO műfaj, és ezt a The Elder Scrolls világban sem képes elfogadni, annak Morrowind, meg nosztalgia, múltidézés ide vagy oda, valószínűleg keserű szájízzel fog felállni a játéktól. Nekik üzenem, hogy hamarosan elkészül a SkyWind mod, szóval lehet előkeresni az alapjátékot.

vissza

TESO: Morrowind

Kiadó: Bethesda

Fejlesztő: Bethesda

 

85 %