Star Wars: The Last Jedi - a rendező beszél ihleteiről

2017-01-28 18:24:07

Rian Johnson elárulja, mely filmek voltak rá nagy hatással és adtak ötleteket a következő Star Wars-hoz, illetve a párbeszédek megírásának nehézségeiről is beszél.


 

Az Empire nemrég interjút készített Rian Johnsonnal, aki nem röstellte bevallani, mel filmek voltak rá nagy hatással, mikor a The Last Jedi-n ötletelt. A Twelve O'Clock High (Szárnyaló bátorság) a légi harcok által kínált látvány és érzés, valamint a pilóták közti dinamika miatt volt hatalmas mérföldkő. A Three Outlaw Samurai a kardforgatásban alkotott jelentőset, illetve a humor sem utolsó. Végül pedig szerinte a To Catch A Thief (Fogjunk tolvajt!) egy többszörnézhető film volt a romantika nagysága és mértéke miatt.

Összehasonlításképp jegyezném meg, hogy J.J. Abramset John Ford westernjei, Akira Kurosawa High And Low-ja, illetve Terrence Malick filmjei ihlették Az ébredő Erőben. Johnson szintén elmondta, jelenleg hatalmas szerkesztési munkálatok folynak, ezzel kapcsolatban a hét elején tette közzé a film címének képét.

star wars viii the last jedi

Emberünk egyébként nem csak rendező, de társíró is, így megkérdezték, mit tart a legnehezebbnek a párbeszédek írásában: szeretnének modern idiómákat fűzni a dialógusokba, azonban figyelni kell, mert rettentően könnyű túlzásokba esni, ezzel pedig tönkretehetik a Star Wars feelinget. Egy másik ilyen pont a tech-beszéd, ugyanis annak egyszerre kell összetettnek, de konceptuálisan (fogalmilag) egyszerűnek lennie. Ebben az eredeti filmek brilliánsak voltak!

Ha többre vágytok, a teljes interjút megtaláljátok az Empire weboldalán. Az utolsó jedi december 15-én debütál a mozikban a főszerepben Mark Hamill-lel, Daisy Ridley-vel, John Boyega-val, Oscar Isaac-kel, Laura Dern-nel, Domhnall Gleeson-nal, Anthony Daniels-szel, Gwendoline Christie-vel és Andy Serkis-szel. A történet Az ébredő Erő után szövi tovább a szálakat, ám ennél többet teóriákon kívül nem tudunk.

vissza