Megint durvul a OnePlus, itt a Snapdragon 821-es 3T

2016-11-16 16:27:06

A OnePlus eddig is odacsapott a konkurenseknek a kiváló árazással és a nagyszerű felhozatallal, ám a most bemutatott 3T még egy lapáttal rátesz a korábbiakra, az elődjénél nemcsak erősebb lett, hanem tovább is bírja.

 

Már egy ideje maga a OnePlus is folyamatosan hájpolta legújabb termékét, a 3T-t, amiről végre hivatalosan is lehullott a lepel. A OnePlus 3 ráncfelvarrott változata több ponton is erősödött elődjéhez képest, ennek ellenére az ára csak minimálisan változott. Az egyik legfontosabb, hogy a Snapdragon 820-as chipsetet a 821-es verzió váltja, vagyis pár százalékkal erősebb lett a készülék, amit kétféle tárolóegységgel lehet majd választani, lesz 64 illetve 128 gigabájtos UFS 2.0-val szerelt modell.

oneplus-3t

A rendszermemória méretén nem növeltek, nem mintha a 6 gigabájt ne lett volna elég mindenre. A hátlapon található kamera eddig sem vallott szégyent, pont ezért a gyártónál nem nyúltak a szenzorhoz, viszont az azt védő üveget zafírkristályra cserélték, hogy még véletlenül se karcolódjon össze. A szó szerint szembetűnőbb előrelépés az előlapi fényképezőnél érhető tetten, az eddigi 8 megapixeles egységet egy 16 megapixeles Samsung 3p8SP váltja, ami ráadásul autofókuszos és full HD-ban vesz fel videót.

A jó hírek a fentiekkel még nem érnek véget, ugyanis 3400 milliamperórásra hízott az akkumulátor, vagyis az eddigi, közepesnek mondható üzemidő minimum tíz százalékkal javulhat majd, a gyorstöltés támogatott. Az előlapon továbbra is egy 5,5 hüvelykes, 1080p felbontású Super-AMOLED kijelző díszeleg, alul megmaradt az ujjlenyomat-olvasó. Az Android Marshmallow-t futtató OnePlus 3T november 26-tól lesz kapható, a 64 gigabájtos változat 439 euró (136 ezer forint), a 128-as pedig 479 (149 ezer) forint lesz, vagyis nagyon kecsegtető ajánlat az új modell is. A régebbi termék is forgalomban marad, nyilván olcsóbb lesz.

vissza