Shape of You és partraszállás a Trónok harcában - 7. évad 1. rész

2017-07-20 14:40:50

Tavalyi nagy sikerű SPOILERES(!) epizódbemutatónkon felbuzdulva idén is beszámolunk minden Trónok Harca epizódról, úgy, ahogy máshol nem szoktak. A várva várt 7. évad első részét ma hajnalban mutatták be az HBO-n, de sajnos a szinkronizált verzióra várnunk kell majd 1-2 hetet. Lássuk, mi történt az első részben. Ha még nem láttad az új részt, akkor kattints Aryára, mivel a folytatásban SPOILERES leírást találsz.

Már-már azt hihettük az első képkockák alapján, hogy Walder Frey meggyilkolása előtti beszédét hallgathatjuk végig, de hamar fordult a kocka, hiszen miért is ölné meg a jó öreg Frey minden emberét csak azért, mert néhány Stark életben maradt. Nos, a senkik között gyorsított képzéssel nevelkedett Arya jól begyakorolt maszkos módszerével, minden Frey vendéget, pár másodperc alatt nyírt ki, sokkal hatékonyabb eljárással mint amit a vörös nászon láthattunk. Hihetetlen de csodákra képes egy kis borba csepegtetett méreg.

Folytatván kis hősünk sztorifonalát, egy apróbb cameora lehettünk figyelmesek, amikor is az út mentén dalolászó Lannister katonák között feltűnt az angol pop énekes, Ed Sheeran.

A Stark testvérek nagy találkozására még várnunk kell, a tény miszerint minden tesó a faltól délre tartózkodik igazán megnyugtató. Bizony sikeresen elhúzta a járni képtelen Brant hű segítője, Meera egészen a falig, ami azért nem kis teljesítmény azt szem előtt tartva, hogy a félóriás Hodor is néha megfeszült a kerék nélküli utánfutó mozgatásában.

Továbbá beigazolódott egyik legnagyobb félelmünk. Az óriások is csatlakoztak a holtak seregéhez, úgyhogy gyorsan kéne az a mindent legyőző ellenszer, mert egy 4 méteres zombit mégsem lehet csak úgy felgyújtani egy kis gyufával.

Cersei, aki éppen élvezi a trón kényelmét és az uralkodás mámorító ízét, nem éppen törődik azzal, hogy egyébként alig 3 királyság úrnőjeként működik hivatalában, továbbra is viaskodni akar az epizód végén partraszálló Deny-vel, Jon-al és még ki tudja, kivel.

Bár Euron Greyjoy egy egyszerű leánykérést megejtett a királynővel való tárgyalása során, Cersei valószínűleg marad Jamie szeretője, hiszen a két testvér egymás iránti szeretete igen megindító még mindig.

Samwell Tarly-nak rosszul megy a sora. Szegénylegény ágytálakat ürít, moslékot eszik és mosogat, néha még a kaját is osztja. De olyan a háború szempontjából lényeges információkat talál egy rejtett könyv mélyén, amit egyből továbbít is Jon-nak. Reméljük, nem vágják le Sam egyik végtagját sem a szabálysértésért, mivel akkor nem találkozhat többet a szép lassan kővé váló Jorah-val. Bezony, Jorah az Andal a mestereknél raboskodik egy ablak nélküli szobácskában és várja a felmentősereget.

Néhány teljesen felejthető képsor erejéig egyébként Sandor barátunk is tiszteletét tette az első epizódban, e azon kívül, hogy egy emberi oldalát is megismerhettük, sokat nem tett hozzá az élményhez.

Aztán jött a rész amire egy világ várt. Daenerys és csapata partra szállt, méghozzá Sárkánykő partjainál, így kapásból otthon érezheti magát kedvencünk. Bár Stanis uralma alatt a partot és az irodát leszámítva nem láthattunk sokat a várból, most bepótolták a készítők elmaradásukat és lerenderelték szinte minden négyzetméterét a gyönyörű várnak. Sajnos a majdnem 8 perces partraszállás és „ostrom” alatt és után semmilyen célkitűzést nem kommunikáltak felénk, de megtudtuk Deny-től, hogy „a show elkezdődött”…

vissza