Shadow of the Beast - teszt

1989. Ebben az évben adták ki a Shadow of the Beast című amigás klasszikust, mely remek játékmenetével és ügyesen belőtt nehézségi faktorával anno sokak nagy kedvencévé vált. Közel 27 évvel később a Heavy Spectrum Entertainment Labs csapata merész feladatra vállalkozott, mikor is elkészítették a fent említett cím 2016-os rebootját, ezzel egy remek retro játék-modern akciójáték hibridet alkotva.

A történet felvázolásával nem igazán szeretnék törődni, mivel az alapszituáció felvázolása is már úgymond spoileres lenne. Ez a játék egyik legérdekesebb megoldása miatt van, miszerint az átvezetőket természetesen megnézhetjük, de a játékban lévő egyes fajok nyelvezete számunkra halandzsa lesz, a korrekt angol feliratokat külön meg kell vásároljuk a pályákon összeszedett pénzösszegünkből. Ez egy remek újrajátszhatósági faktort biztosít a programnak, ami rá is fér, mivel baromi rövid (3-4 óra alatt simán kipörgethető a legnehezebb fokozaton is), de ne legyenek nagy elvárásaink, a sztori körülbelül egy éjfél utáni film+-os gyöngyszem mélységeivel ér fel. De szerencsére nem is ez a játék alappillére.

A pályák kinézete két és fél dimenziós lett, ami a retró hangulat elérése miatt jó húzás volt a fejlesztőktől, a játékmenet pedig egy teljesen letisztult akciójáték képét festi le. Feladatunk a pályákon lévő logikai feladványok megoldása és a hullámokban érkező fenevadak legyilkolása lesz. A harc mechanikája mondhatjuk úgy is, hogy nagyon egyszerűre sikeredett. Van egy gyenge és van egy erős támadásunk, meg természetesen tudunk védekezni. Borzalmasan egyszerű, de annál látványosabbak ezek a szekvenciák, már-már a God of War-t megszégyenítő kivégzéseket és az azzal járó brutalitást élhetünk át, miközben szemben hordányi mennyiségű ellenfelet kaszabolunk le. A lényeg mindig az időzítésen lesz, ha elkapjuk a az ellenfelek támadásának ütemét, akkor a legnehezebb fokozaton is viszonylag kevés halállal ki tudjuk pörgetni a programot. A két egyszerű támadásunkon kívül különböző speciális képességeket is kapunk és tudjuk is fejleszteni őket, ezzel még nagyobb és még látványosabb pusztítást okozva.

A logikai feladatok, mivel azok is vannak, ha nem gyilkolunk éppen, nagyon kellemesek lettek, egy-két igen eredeti ötlet is található a játékban. Nem fogják megváltani a játékvilágot és nem is különösebben nehezek, de remek felüdülés lesz, mikor már fáj az ujjunk az eszeveszett gombnyomkodás után. Az egyes pályák végén pedig általában egy boss harc vár minket, ezekre sem igazán lehet panasz, hiszen ötletesek és változatosak, sőt, a játék végén érezhetően elkezdett elborulni a készítők agya, például a final boss megpillantásánál picit kikerekedett a szemem, de ezt nem fogom senkinek lespoilerezni.

A látvány, mint említettem, két és fél dimenziós, de ettől függetlenül gyönyörű helyszíneket járhatunk majd be. Sőt, rengeteg kifejezetten hatásvadász látványú pályával is találkozunk, ahol szimplán csak néha megállunk és bámészkodunk, gondolok itt a legelső vagy talán a sivatagos pályákra. A játék zenéjét is csak dicsérni tudom, egy-két pálya gyönyörű háttérmuzsikát kapott, a harcok alatt lévő zene is kifejezetten fülbemászó, amíg tart.

Összegzésképp, nem gondoltam volna, hogy ennyire pozitív hangvételű teszt lesz ebből, de hát el kell ismernem, megérdemli. Közel sem tökéletes játék, a bugyuta történet és a játék rövidsége erősen lehúzza a százalékát, de viszont aki egy rövid kis kikapcsolódásra (hentelésre) vágyik, annak erősen ajánlott program a Shadow of the Beast. Az ínyenceknek pedig külön öröm, hogy a programban megtalálható a 1989-es eredeti is, méghozzá ha akarjuk, örök élettel is gyorsan kipörgethetjük (erre, ha nem akarunk szenvedni, akkor nagy szükség lesz, mivel borzalmasan nehéz). A Shadow of the Beast tőlem 75%-ot kap, és remélem, kapunk még a jövőben ehhez hasonló minőségű felújításokat.