PlayIT 8.4, Pécs: Kint jártunk!

2015. október 11. 7:46 du.

Október 10-én szombaton tartották a PlayIT országszerte ismert gamer rendezvény kisebb, vidéki változatát Pécsett. Volt szerencsém nekem is kilátogatni az eseményre, így egy rövid beszámolóval és pár képpel készültem nektek, remélem sikerül átadnom a tapasztalataimat.

Kicsit megkésve bár, te törve nem, olyan fél 11 felé sikerült elérnem a helyszínt, vagyis az Expo Centert. Kellemesen jég hideg és esős volt az idő, mégis alig találtunk parkolóhelyet, hömpölygött a tömeg befelé. „Every day is a good day for a gamer.” Ahogy mondani szokták, ez most is beigazolódott. Sajnos a sok résztvevő közül hirtelen egy cosplayest sem láttam, amitől eléggé megijedtem, mivel jómagam szokásomhoz híven jelmezben érkeztem. Eléggé kínos volt a dolog, bohócnak éreztem magam a sok civil között, persze erre rásegített az is, hogy Harley Quinn-nek öltöztem.
_SAM1506
Egyébként nagyon jó volt a közösség, rengetegen kértek képet, mindenki udvarias volt, sokan kérdezősködtek is, hogy hogy készült a jelmezem, ez hozzátett a remek hangulathoz. Külön öröm, hogy rengeteg kislánnyal is találkoztam, nagyon lelkesek és aranyosak voltak, öröm látni, hogy egyre koedukáltabbá válik ez a hobbi, a videojátékok szeretete. Egyébként vegyesebb volt a korosztályok megoszlása is, a budapesti PlayIT-val ellentétben, több idősebb is megfordult a konzolok rengetegében, amiből nem volt hiány. Sok játékot ki lehetett próbálni például a Forza-t, az új Metal Gear-t, vagy a Pre-Sequelt.

_SAM1510

Ebben a szekcióban az nem tetszett annyira, hogy pár cím eléggé „elavult” volt, mint például az említett Borderlands, ami 2014 ősze óta elérhető a boltokban, illetve még meg nem jelent game-ekkel sem nagyon találkozhattunk. Ezen felül mivel a Microsoft támogatta az eseményt, Play Station-ről egyedül a vezető ülésből kormányozható autós részleg üzemelt, míg a budapesti rendezvényen megszokhattunk egy elkülönített részt, hogy a PS fanok is kiélhessék magukat.

_SAM1540
Volt még Oculus Rift is persze, habár sajnos megint csak hullámvasút szimuláció után szédeleghettünk, miután kivártuk persze a kilométeres sort. Ez sokaknak nagy csalódást okozott, de legalább volt ilyen is.

_SAM1551

Persze gamer rendezvényről nem maradhatott ki pár esport verseny sem, a játékosok összemérhették tudásukat LoL-ban, CS:GO-ban és Hearthstone-ban is, habár ez utóbbira sok panasz érkezett a gépek minőségét és számát illetően. Sajnos ez ügyben személyes tapasztalattal nem szolgálhatok, kártyatudásom ugyanis kimerül a pókerben.

_SAM1547

Kint a hideg ellenére is nagy népszerűségnek örvendett a Lasertag, én is szívesen kipróbáltam volna, de sajnos nem voltam az alkalomhoz öltözve, meg ha kalapáccsal betámadok valakit, lehet hogy kitessékeltek volna, hogy „köszönjük a részvételt, most már hazamehetsz”. Volt még csocsó, bár véleményem szerint hiányzott mellőle a sör, illetve kosárra dobással és plüss Minecraft kocka rúgással is elüthettük az időnket.

_SAM1556

Nagyon elégedett voltam a PlayIT shopban vásárolható dolgokkal, be is szereztem egy Witcheres pólót, ami nem csak jól néz ki, de jó az anyaga, így kényelmes is. Egyébként sok féle relikviát beszerezhettük egyéb árusoktól, így gazdagabb lettem egy hatalmas Harley Quinn plakáttal, és szegényebb 2500 Ft-tal, de egyszerűen nem hagyhattam ott. Harley-t a Harley-nak!

Sajnos PC-s játékokból nem volt túl nagy a választék, úgyhogy nem éltem a leárazásokkal, az egyéb gamer kütyüket meg elég borsos áron osztogatták, de azért így is kevesen távoztak a helyszínről üres kézzel. Szintén nagyon tetszett az újonnan bevezetett Gamer Card is, ami egy jól designolt plasztikkártyát jelent, ami a helyszínen különféle kedvezményekre jogosított fel, és remélhetőleg a jövőben is hasznos lesz. Külön öröm volt, hogy előrendelőként nem csak a rendes, de a gamer nevem is rákerült, ezen ujjongtunk is egy sort az ott lévő barátokkal, jó volt ilyen formában olvasni, hogy „Linda Eagle”.

_SAM1614

Mindezen túl szeretnék megemlíteni pár negatívumot, mint néző/résztvevő, amin jövőre esetleg lehetne javítani, hogy még színvonalasabb lehessen az esemény. Bár tudom, hogy kicsit elfogult vagyok, de nagyon hiányzott a cosplay verseny, ráadásul nem csak nekem, mivel többen is odajöttek hozzám kérdezősködni, hogy hánykor lépünk fel, mikor lesz, mert mindenképpen meg akarják nézni. Mikor mondtam, hogy tudtommal nem tartanak, a legtöbben meglepődtek, nem értették a dolgot. Bár nem voltunk túl sokan jelmezben, de egyrészt könnyen lehet, hogy ez változott volna, ha meghirdetnek egy kisebb megmérettetést, másrészt, akik viszont ott voltak elég színvonalas munkákkal növelték a rendezvény fényét.

sona (1 of 1)

Amivel még nem voltam elégedett, az a színpadi program volt. Sajnos nem osztogattak programfüzetet és a telefonomat sem akartam bújni, hogy legalább a facebook event-ből tudjam mikor mi lesz, de akárhányszor odatévedtem a nagyterembe a kivetítőhöz, vagy a youtube-osok Guitar Heroztak, esetleg a Rocket League-et tolták, vagy a közönségből hívtak fel valakit, hogy ezt tegye. Azért ennél jobban is kitehettek volna magukért a szervezők, de ez volt a legnagyobb hiba a nap folyamán.

_SAM1515

Összességében jól éreztem magam, értékelem már a próbálkozást is, hogy nem csak Budapesten van gamer élet, hanem más városokban is, nagy öröm lenne, ha jövőben többször kerül ilyesmire sor. Remélem novemberben ismét találkozunk a fővárosi PlayIT-en, esetleg az animerajongókkal október 17-én a Mondoconon. Addig is további jó kockulást nektek!

A képekért köszönet Vladika Norbertnek!

írta: Linda Eagle

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
GameSpace
@GameSpace