Phoning Home - Teszt

Manapság nagy divat az indie fejlesztők körében a survival, open-world műfaj, ahol igazán kiélhetik a fantáziájukat a nagy területtel és a különféle dolgok craftolásával. Ez a Phoning Home esetében sincs másként, ezúttal viszont csavartak egyet a dolgon a készítők és egy történet központú single-playerrel vegyítették mindezt. Ez mennyire működőképes? Az ötlet jó, a megvalósítás viszont még jócskán hagy kivetnivalót.

A történet szerint a főhősünk egy kis robot, ION, aki se nem túl erős, se nem egy igazi túlélő típus. ION-nak viszont mégis sok gond nehezedik a vállára (vagy a csavarjaira), amikor lezuhan az űrhajója és egy ismeretlen bolygón magára marad. A hajó mesterséges intelligenciája segít neki hangüzenetek formájában, majd egy másik szerencsétlenül járt robottal, ANI-val is összeismerkedik. Először nagyon cuki a „hölgy” és egy édes, Valentin napi robotos-szerelmes eposz is lehetne a dologról, de aztán hamar rájövünk, hogy az idegesítő kommentjei inkább teszik ördögivé és elkényeztetett „plázacicává”, ha lehet ezt egy BB8 szerű valamire mondani.

A sztori egyébként remek, feszülten figyeljük, ahogy a két robot feltérképezi a bolygó titkait, egy eltűnt civilizáció nyomaira bukkanva... hogy pontosan miről is van szó, azt nem szeretném elspoilerezni, mert ez adja a Phoning Home igazi gerincét, ez az, ami miatt érdemes végig szenvedni a gameplay nyújtotta kínokat. A karakterek is jók, ION hajója egy igazi, a racionalitáshoz ragaszkodó AI, aki nem hajlandó túllépni a keretein, míg ANI „nővére”, vagyis az a hajó, amivel ő érkezett valóban családtagként kezeli a kis gömböcöt.

A probléma csak az, hogy mire történik is valami érdekes, addigra könnyen lehet, hogy felülünk a székből, mert a gameplay 90%-át a gyűjtögetés teszi ki. Survival révén fogy az energiánk (ezzel együtt a töltényeink és sok egyéb is), az életünk, a repüléshez szükséges üzemanyag stb. Bizonyos anyagok csak ritkán fordulnak elő és mire eljutunk a lelőhelyükig, máris kiürült más. Ez az ördögi körforgás nehézkessé teszi az előre jutást a küldetésekben, amin ION lassú sebessége még tovább ront.

Itt azonban még közel sincs vége a problémáknak, amelyeknek a legfőbb forrása társunk, ANI. Őt nem erre a környezetre találták ki, így nem tud feljutni olyan helyeken, ahol mi könnyedén felugrálunk. Ennek a megoldása lehet a teleportálás, vagy az az eszköz, amivel fel tudjuk emelni rövid távon belül, de még így is rengetegszer előfordul, hogy valahol elhagyjuk, beakad, folyton oda kell rá figyelni.

Ha ez még nem lenne elég, ANI az esőben, homokviharban korrodálódik, így kell neki keresni egy biztonságos menedéket. Az épületek viszont a sivatagban például igencsak ritkásan vannak jelen, vagyis ha épp fent vagytok a hegytetőn, kilométerekre a legközelebbitől, esély sincs rá, hogy nem lesz baja. Ha a kár átlépi a 20%-ot, akkor pedig bizony tartós lesz, arról már nem is beszélve, hogy ANI folyton azon fog panaszkodni ezt megközelítve, hogy mennyire elhanyagoljuk és nekünk mindegy, túléli-e a kalandunkat.

A csapadék és egyéb viszontagságok megszűnnek, kis barátnőnk rögtön a nyomunkba szegődik, ha szeretnénk, ha nem, akármilyen messze is legyünk tőle. Ilyenkor eltévedhet, meghalhat, elakadhat, vagy ismét viharba kerülhet. Hurrá!

A grafika gyönyörű, a tájak változatosak, indie címhez képest különösen kiemelkedően szépre sikerültek. Az elhagyatottság, magány hangulata is átütő, ahogy a hatalmas űr súlya ránk nehezedik. Ami először egy kedves, nyugalmas élménynek tűnik, az hamar átvált nyomasztóba, főleg ha a kietlen sivatagban mászkálunk.

Összességében az Ion Lands egy remek koncepciót, látványvilágot és történetet tett le az asztalra, igencsak szegényes és helyenként kijelenthetem, hogy elhibázott játékmenettel. Ha elég türelmesek vagytok (legalább annyira, mint egy bárány), érdemes tenni vele egy próbát, de ha nem a kitartásotokról vagytok híresek, a végére bele fogtok őrülni. Csak ANI-t bírjátok elviselni.