No Man’s Sky - teszt

Kinyerünk egy kevés nyersanyagot a sziklából, aztán a növényből, amit rögtön le is szkennelünk persze. A távolban egy madárfejű, zsiráftestű, potrohos állatka szökdel a kék fűben: azt is áttapogatjuk eszközünkkel. Benézünk a galaktikus boltba, eladjuk a felesleget illetve veszünk mellé, amit kell. Feltöltjük az összegyűjtött adatainkat, összerakjuk a hiperhajtőműhöz szükséges cellát és irány is a következő naprendszer. Ott kinyerünk egy kevés nyersanyagot a sziklából, aztán a növényből…

A legtöbb játékosnak ennyi fog lejönni a No Man’s Sky-ból. Bár a fent vázoltnál mélyebb tartalom is rejtőzik a Hello Games alkotásában, konkrétan kicsit zakkantnak és leginkább időmilliomosnak kell lennünk ahhoz, hogy felfedezzük minden mélységét. Ja, és nem árt, ha a jellemrajzunkban szerepel a kitartó szó is.

Tesztlaborunkban járt az idei év legvitatottabb játéka.

A hype-vonatra nehéz volt ezúttal nem felülni, ugyanis meglehetősen különös járat volt a No Man’s Sky-é. Emlékeztek a négy alappillért (a felfedezést, a túlélést, a harcot illetve a kereskedést) bemutató videókra? Konkrétan semmit nem árultak el bennük és ez a titok nyitja: maga a titok. Az egész játék úgy készült, hogy minél kevesebbet tudjunk arról, mit csinálhatunk majd benne és ez fontos: ha úgy ültél le elolvasni ezt a tesztet, hogy már kismillió guide-ot átnéztél, több órás streameken vagy túl, már ne vedd meg a No Man’s Sky-t. Saját magatoknak rontottátok el az élményt, amit a program kínált volna.

Ami pontosan mi is? - nos, spoilerek nélkül, a következő: adott 1.8x10¹⁹-en bolygó - erre azért hagyok időt, ugyanis mégiscsak egy egész nyolctized, szorozva tíz a tizenkilencedikennel, vagyis 18 nulla a tíz után planétáról van szó -, amelyek békésen róják útjukat központi csillaguk vagy csillagjaik körül. Azok szintén keringenek a csillagváros középpontja körül, ami egyben a végső célunk is: oda kell eljutunk. Valahol a galaxis peremén kezdünk - én konkrétan 170 ezer fényévre a dudortól. Próbáltam a térképen berepülni a nagy fényességbe: egy Avon katalógussal (rendelés itt)  illetve a Burger King-es kávéscsészémmel kitámasztottam a kontroller analóg karját, de mivel 20 perc alatt még az atlaszban is „csak” ötvenezer fényévet haladtam, így letettem erről a próbálkozásomról.

Hatalmas a No Man’s Sky -(nevetve) ez a szó nem is jellemzi igazán azt a nagyságot, amivel dolgunk van. Ésszel felfoghatatlan az a távolság, amit bejárhatunk.

Elsőként azokat a feladatokat fogjuk teljesíteni, amelyeket a titokzatos Atlas-tól kapunk. Működésre bírjuk a hajót, gyűjtünk izotópokat, oxidokat, megismerkedünk a helyi adottságokkal. Eltölthetünk 10 percet, de akár több órát is egy bolygón - az 1.8x10¹⁹-ből. Rajtunk áll. Találkozunk idegen fajokkal, akiknek nyelvéből alig értünk valamit: csak szavakat, amelyeket monolitok megérintésével tanulunk meg. Az űrben hatalmas kereskedőhajókra lehetünk figyelmesek, ezekre olykor kalózok támadnak rá. Aztán ott vannak a...

Nem szeretném elrontani senkinek sem az élményt: itt meg is állok a mesélésben. Elég, ha annyit tudtok, hogy golyóbisokon, űrállomásokon a nyersanyagokon túl más is vár rátok. Még az is lehet, hogy egy másik játékos, hiszen mindenki egyazon galaxisban kalandozik.

Az út hosszú a csillagváros közepéig: a kezdőhajóval biztosan nem lehet eljutni odáig, vagy csak nagyon nyögvenyelősen. De inkább sehogy. A fejlesztések a megtalált tervrajzokból valósíthatóak meg, de elsőként mindenképp érdemes vásárolni egy nagyobb ladikot mástól: ehhez csupán interakcióba kell lépni a hajóval, ha éppen ráakadtok egyre. Pénzt a különböző elemek eladásából illetve az élővilág felfedezésével, az adatok feltöltésével gyűjthettek. A spórolás kifizetődő, néhány óra alatt pedig arra is rá lehet jönni, melyek a legfontosabb nyersanyagaink, amelyek a létfenntartó berendezésünk illetve az űrhajónk sima- és hiperhajtóművéhez elengedhetetlenek. Az inventory meglehetősen szűkös, de a tapasztalat, a játszott órák számának növekedése megtanít szelektálni.

Ahogy haladunk előre (valós) időben és (virtuális) térben egyaránt, ismerősé válik a No Man’s Sky világa - minden értelemben. Belemászik a fejünkbe, helyet követel magának a gondolatainkban és ha nem vigyázunk, munka közben is azon kaphatjuk magunkat, hogy a délutáni kalandunk következő állomását tervezgetjük. A külön kis világunk illúzióját egy dolog rombolja csak: a hasonló tereptárgyak, épületek, akár több száz fényéves távolságokban is. Nem várhattuk el természetesen a Hello Games-től, hogy szinte végtelen mennyiségű kultúrát és építészeti stílust tegyenek le elénk, de ennél talán többet is ki lehetett volna hozni a dologból. A procedurális generálás is nyomot hagy a grafikán, ami egyébként összképileg teljesen korrekt, de részleteiben már hagy maga után kivetnivalót.

Az inventory felépítését egy az egyben a Destiny-ből csórták a fejlesztők, a ruhánk gépi hangjától fix, hogy még a legelvakultabbak is frászt kapnak 10 óra után, az űrcsaták pedig… nos, azokról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy epikusak. Az űrhajók irányítása nem áll kézre, a célzás nehézkes, a pajzs utántöltése problémás (be kell lépni a felszerelésmenübe, kiválasztani, oxiddal tölteni, mindezt menet közben): azok, akik esetleg a játék ezen része miatt ruháznának be a programra, azt mondanám, ne tegyék - benne van, muszájból, de sose lesz olyan hangsúlyos és hangulatos mint például a felfedezés.

A zenékről viszont ódákat tudok zengeni. A lágy muzsikák szinte pumpálják az emberbe a magány hangulatát - azt, hogy milyen picik is vagyunk, mi emberek. Hogy minden probléma vagy nehézség, amikkel szembenézünk, mennyire jelentéktelenek, miközben körülöttünk a valódi… nem, nem ez a jó szó… egyszerűen A világnak csak egy szívdobbanás vagy még annyi sem civilizációnk egész története. A soundtrack egyébként a K-PAX-et juttatja eszembe - talán nem véletlenül, de ez inkább csak egy erős tipp.

Mint az eddig leírtakon is érződik, olyan gamer vagyok, akinek a No Man’s Sky szól. De nem én vagyok többségben. Jól tudom, hogy ez a szoftver RÉTEGJÁTÉK: 10 éve foglalkozom komolyabban videojátékokkal, így higgyétek el, ha azt mondom, még sose használtam ennyire őszintén ezt a szót programra. Lehet, hogy én megbocsátom azt, hogy a legtöbb bolygón ugyanazok a „panelek” ismétlődnek (elhagyott bázisok, lezuhant űrhajók stb.), hogy az űrállomások szinte ctrl+c, ctrl+v… azt, hogy igazából ezt a nyersanyaghajkurászatot szinte ugyanebben a tálalásban már láttuk n+1-szer. Az egyetlen célon túl minden másba is hamar beleunhatunk, sőt: kiismerve a No Man’s Sky-t azt a vonalat is teljesíthetjük speedrun-szerű játékstílusban. Ezek tények és a nagy többségnek, akik a játék ellen felhozzák ezeket, igazuk van! Rettenetesen szűk az a réteg, amelyik látja a szoftverben azt a pluszt, ami miatt hónapokra leragad mellette. Ez nem feltétlen baj, csak tudni kell helyén kezelni a dolgokat.

Nem lehet azért rossz játéknak nevezni a  No Man’s Sky-t, mert olyan, amilyen. De egyértelműen jónak sem: pontosan azon hiányosságok miatt, amit pár bekezdéssel feljebb vázoltam már.

Direkt nem meséltem részletesebben a konkrét játékmenetről: ahhoz elég egyszerű, hogy hamar ráérezzünk a dolgok ízére, hogy mi mire való, mivel lehet előrébb jutni, mi az, ami mellett el kell sétálnunk. A No Man’s Sky a felfedezésről szól, a megtapasztalásról és ha a tesztbe csempészet hangulati leírásokban magadra találtál, akkor nyugodtan tegyél vele egy próbát. Egyébként nem érdemes.

(A cikkben Dzsek saját készítésű screenshotjait használtuk).