Nem akármilyen musical készül a The Witcher-ből!

2017-11-01 23:08:54

Egyáltalán nem kell még lemondanunk a witcherek világáról.


 

Néhány napja ünnepeltük a The Witcher széria 10. születésnapját, melyet nem kis beharangozás, egy rettentően jól sikerült videó, és rengeteg nagy mértékű leárazás előzött meg. Megijedni nem kell, nem köszöntünk el véglegesen e csodás világtól: kiderült, hogy a Netflix saját, Sapkowski könyvein alapuló szérián dolgozik maga az író közreműködésével, aki egyébként nem igazán szívleli a játékokat.

A legújabb fejlemények szerint Geralt nemsokára még egy műfaj területére ellátogat, méghozzá egy zenés színházi előadás keretein belül. Helyszínül a lengyel Gdynia városa szolgál majd, és nem, nem egy napközis projektről van szó, melyet egy hátsó udvarban tartanak valamelyik szombat délután... A produkcióban több mint 51 színész, akrobata, táncos vesz részt, kiket egy teljes zenekar kísér majd végig a színdarabon.

A közlemény szerint (angolul is elérhető) ez az első musical, mely Andrzej Sapkowski történetein alapul. Érdekesség, hogy mindez egy három és fél órás műben mutatkozik meg egy szünettel. Összesen 20 előadást terveznek novemberben, januárban, februárban, márciusban, illetve májusban. Az ajánlott korhatár 15 év, így aki ismeri a nyelvet, és kedvet kap hozzá, el is látogathat Gdyniába az elkövetkezendő hónapok során. A performanszról, illetve a  színészekről további képeket ITT találhattok, alább pedig a plakátot tekinthetitek meg.

witcher musical

Ha pedig addig is valami muzsikára vágytok, mely kötődik a dologhoz, Meralt művét érdemes lehet meghallgatnotok!

vissza