Meg is volna a Steam Summer Sale időpontja(?)

2017-05-13 14:36:02

Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett...


 

Minden évben rengeteg spekuláció előzi meg a Steam nyári akcióinak kezdetét. Tavaly egy Reddit felhasználónak köszönhetően értesültünk a pontos dátumokról, ezúttal pedig egy email az állítólagos tettes. Idén ez az első alkalom, hogy akár szó is esik a Summer Sale-ről. A legtöbb embernek a nyár a strandot, a fényfürdőt, vagy a jéghideg fagylaltot jelenti, nekünk azonban a Steam felé húz a szívünk. Ki akarna kint a melegben ülni, ha a hűvös szobában is tengetheti napjait?

steam summer sale

Az imgur-ra posztoltak szerint egy, a fejlesztőknek küldött email-ben a június 22-től július 5-ig tartó intervallum szerepelt. Ez nagyjából egybeesik a tavalyi időszakkal, így akár valós információ is lehet, bár a Valve hivatalosan egyelőre nem erősítette ezt meg. A hitelesség alapját tovább nehezíti, hogy a forrás névtelen maradt. Akárhogy is, nemsokára itt az ideje, hogy leleplezzék a Summer Sale-t.

Ti milyen leárazást látnátok szívesen?

 

vissza