Lelép A szürke ötven árnyalata sztárja

2016-09-23 19:18:33

Nem tér vissza Jamie Dornan, A szürke ötven árnyalata és a két folytatás férfi főszereplője. Nemrég fejeződött be a második és a harmadik rész forgatása, ám nincs kizárva, hogy új epizóddal bővül az erotikus sorozat, hiszen E. L. James írt egy negyedik könyvet is Grey – A szürke ötven árnyalata Christian szerint címmel. Dornan azonban lezárta pályafutásának ezt a szakaszát. „Leforgattunk zsinórban két részt, és most már tényleg befejeztem” – mondta a színész a The Sun című brit lapnak. „Szeretnék minél hamarabb továbblépni. Új projektek várnak rám és már a következő szerep miatt szeretnék aggódni.”

A szürke ötven árnyalata 40 millió dolláros költségvetés mellett 571 millió dolláros összbevételt ért el, és hasonló eredményt várnak A sötét ötven árnyalatától, illetve a harmadik résztől. Mivel a regénytetralógia szerzője, E. L. James a filmek egyik producere is – férje pedig az egyik forgatókönyvíró –, valóban nem lehet kizárni, hogy elkészül a negyedik rész is.

dakota-johnson-jamie-dornan-film-another-fifty-shades-darker-kissing-scene-31

vissza