Kaliforniai álom – kritika

2016. december 30. 7:34 du.
„Mi ez a látvány? Láttam már szebbet.”
 Az cikk olvasása mellé indítsd el a film egyik zseniális zenéjét.

 

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy kicsiny országunk lüktető fővárosának közlekedése igen erős hajlamot mutat a reggeli kipusztulásra. No nem olyan kipusztulásról van itt szó, mint amilyet a dinoszauruszok műveltek néhány millió évvel ezelőtt hatalmas műbalhé közepette holmi becsapódó kavics okán, amikor is eltűntek gyönyörű bolygónk színéről – neeem, jelenleg sokkalta inkább a közlekedés ránk gyakorolt kipusztító jellegű hatására célzok. Lelkiismeretes emberhez méltón emelje fel a kezét az, aki nem szokta a haját tépni óvodába (nem lehet elég korán kezdeni), iskolába vagy épp munkába menet, ha épp belegurul egy forgalmi dugóba, mely lássuk be, a legjobbakkal is gyakorta megesik.
Aki felemelte a kezét, legyen szíves és árulja el, hogy mi a titka; aki viszont nem emelte fel a kezét, vagy tartózkodott a véleménynyilvánítástól, az ha lehet, már holnap üljön be a moziba Damien Chazelle új romantikus filmjére, a Kaliforniai álomra.

lalaland-finalposter-cropped-700x328

A nagy kérdés: az álmaikat választják, vagy a szerelmet?

A legújabb hollywoodi zenés műremek pontosan ezzel a kicsit sem szívderítő hajnali gyötrelemmel indul. Mindenki lázasan igyekezne a munkahelyére, csak hát az a fránya reggeli csúcs valósággal harcképtelenné teszi a forgalmat. Az abszolút logikus reakció ilyenkor ugyebár az, hogy mindenki kiszáll az autóból és énekelni meg táncolni kezd, hogy a csúfos esemény ellenére mégiscsak jól induljon a nap. Ebben a szituációban pillantja meg egymást először Mia (Emma Stone) és Sebastian (Ryan Gosling). Találkozásuk inkább bosszantó, mintsem romantikus, de az univerzum ténykedése folytán mégis újra és újra összefutnak. Mia minden vágya, hogy elismert színésznő váljék belőle, Sebastian pedig szépreményű zongorista, akinek a jazz a mindene, és szeretné la-la-land-goslingstone-0megnyitni Csirke Parker nevezetű klubját. Kettőjük közt az áttörés egy kerti partin esik meg, ahol a férfi egy zenekar tagjaként, túláradó lelkesedéssel püföli a billentyűket. Ekkor színre lép a citromnak öltözött lány és előáll egy (komoly muzsikus számára rettentően megalázó) kéréssel. Ezután a dolgok már szinte maguktól alakulnak, hőseink dalolnak egyet a tündöklő Los Angeles felett, amelynél láttunk már szebbet, és beleesnek egymásba, mint Aliz a nyúl üregébe.

Javában dúl a szerelem, a gerlepár álmaik megvalósításán fáradozik, igyekezvén támogatni egymást, ám az események váratlan fordulatot vesznek, amikor felbukkan Sebastian múltbéli barátja egy visszautasíthatatlan ajánlattal. A férfit lassan, de biztosan beszippantja a siker, pénz és csillogás világa; Mia viszont kudarcot kudarcra halmoz, és végül megkérdőjelezi mindazt, amiben addig szilárdan hitt. Útjaik egy időre elválnak, és amikor a lány számára is megérkezik a tálcán kínált lehetőség, végleg dönteniük kell: az álmaikat választják, vagy a szerelmet.

lalaland2

Emma Stone és Ryan Gosling immáron harmadszor jelennek meg vállt vállnak vetve a filmvásznon. Az Őrült, dilis, szerelem és a Gengszterosztag után most egy teljesen új műfajban próbálják ki magukat, és a musicalek világába kalauzolnak bennünket. Bár mind a koreográfiák, mind a dalok magukkal ragadják az embert, és a főszereplők csodásan veszik az új kihívást, attól, hogy néha dalolnak meg táncikálnak egyet, nem lesz egy moziból musical! Félreértés ne essék: aranyos volt a film, a színészek nagyon ügyesek és két óra erejéig tényleg elvarázsolják az embert,lalaland-whistling de valahogyan az egész mégis kevésnek hatott. Az utolsó 10 percben egy „mi lett volna ha” epizódba csöppennek a nézők, és szerintem ez mentette meg az egész kreációt. Az addig lappangó és nagyon mélyről motoszkáló érzelmek megmozdulnak az emberben, de még így sem tudnak teljesen felszínre törni.

Összességében véve a Kaliforniai álom sajnos nem lett olyan átütő, mint vártuk, mindazonáltal tökéletes választás lehet egy hosszú, fárasztó és idegtépő nap után, amikor némi kikapcsolódásra vágyik az ember. Egészen méltó befejezése az évnek filmművészeti szempontból.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Faragó Noémi
@Faragó Noémi
70%
Faragó Noémi
Kiadó: Freeman Film