Dead Rising 4 - teszt

Az alapkoncepció semmit sem változott: fogjuk, ami a kezünk ügyébe akad, aztán addig ütjük a zombikat, amíg meg nem semmisül újdonsült fegyverünk.
2017-01-17 18:52:41

16 évvel a Dead Rising eseményei után Frank West visszatér, hogy egy új zombijárvány után nyomozzon a karácsonyi ünnepek alatt.


 

A doboz hátulján olvasható fülszöveg (ugye lehet azt fülszövegnek nevezni?!) - egy kevés beleképzeléssel - nagyjából mindent elmond, amit a Dead Rising 4-ről tudni érdemes. A Capcom zombis sorozatának negyedik, számozott epizódjában ismét - a picit a Supernatural Dean Winchesterére hasonlító - Frank Westet irányítjuk, aki (hála egy túlbuzgó diákjának) 16 évvel az eredeti események után ismét a zombik között találja magát - ráadásul pont a karácsonyi ünnepek kellős közepén. A „kezdőhelyszín”, vagyis a willamette-i bevásárlóközpont is ismerős lehet picit: ugyanitt játszódott az első epizód. A pláza most karácsonyi hangulattal várja a darálni vágyókat és nagyobb mint valaha: jómagam csak itt eltöltöttem 7 órát és csupán ezután léptem ki a városba - ami szintén nem két utcasarok. Van itt minden: farmok, gyárak, na meg persze a „belváros”, telis-tele zombikkal meg az apokalipszistől becsavarodott mániákusakkal, a kormány titkos hadseregéről nem is beszélve.

Az alapkoncepció semmit sem változott: fogjuk, ami a kezünk ügyébe akad, aztán addig ütjük a zombikat, amíg meg nem semmisül újdonsült fegyverünk. Láncfűrész, baseballütő, fejsze, kalapács, fénykard - bármi, amivel egy jókorát rá lehet sózni a csoszogókra. A menőbb, őrültebb gyilokokat ezúttal is magunk fogjuk gyártani, de ugyanez érvényes a különböző, halálos közlekedési eszközökre is - aki játszott már valaha Dead Risinggal, seperc alatt kiismeri magát a stuff-ban.

dead_rising_4_review_1_1482572859780

Ez valahol negatívum is lehet - aki ezzel a résszel kezdi a Dead Rising-os pályafutását, bizony úgy érezheti, túl sokat kap mindenből. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy kaotikusnak fogja találni a mindenhol fellelhető, potenciális fegyvereket, a tervrajzokból készíthető agyament cuccokat, a rengeteg zombit, az öltözködési lehetőséget, a karakterfejlesztést, sőt, még az irányítást is. Mondjuk utóbbival nekem is meggyűlt a bajom, hiába játszottam a franchise minden részével. Még mindig nem annyira reszponzív, hogy kismillió tárgy közül pont azt vegyük fel, amelyet kiszemeltünk, a járművezetésről pedig inkább ne is beszéljünk. Ráfoghatjuk, hogy a Dead Rising ilyen, de mégis: valamit kezdhetnének már a srácok ezzel…

Eddig nem sok újdonságról tudtam beszámolni és ez nem véletlen: a negyedik epizód a már kitaposott utat követi - talán a fényképezőgép és a különböző, nyomozós szekvenciák adnak némi üdítő színfoltot a csupa vörösbe. A kamera Dead-Rising-4-1080P-Wallpaper-1sokkal fejlettebb, mint az előző részekben, ugyanis már szelfizni is lehet vele, illetve a már említett deketíveskedésben is nagy segítségünkre van: a beépített szkenner segítségével például kinyithatjuk a kódzáras ajtókat vagy pánikszobák után kutathatunk.

A játék műfaja bár horror, félni egyáltalán nem fogunk: köszönhető ez a humornak, ami folyamatosan mosolyt csal a szánkra. Alapból a használható fegyverek is annyira elborultak, hogy nem bírjuk ki kacagás nélkül a zombik hentelését, de olykor Frank szövegétől is a falra mászunk - jó értelemben. Nagy forma a tag - nem véletlenül nyúltak hozzá ismét a japók (nem úgy!).

A grafika és a hangok rendben vannak: semmi forradalmi, de hozza azt, amit elvárhatunk. A 30 FPS kicsit kevés néha, olykor ugrál is, de egyáltalán nem vészes, a hangulatról pedig tényleg csak latívuszokban lehet beszélni: karácsonyi díszek, esik a hó, mindenhonnan a Csendes éj szól. Kár, hogy a posta nem pont az ünnepekre szállította el Skóciába a lemezt, de így sem panaszkodhatok: épp havazik a szigetországban (ya cannae complain, matey - V). Ami talán kicsit rontja az összképet, azok (a még) emberi ellenfeleink. A mesterséges intelligencia a zombikra lett tervezve és ez bizony meglátszik az őrültek és a katonák mozgásán, gondolkodásán is.

Ajánlás? Azoknak mindenképp, akik szerették a korábbi epizódokat: kellően agyament, kellően humoros, kellően nagy, hogy ismét lekösse őket a program, Frank West, mint főszereplő pedig telitalálat - nem csak azért, mert badass karakter, általa a 10 évvel ezelőtti élmények is visszaköszönnek. Főleg az első rész szerelmesei fogják élvezni a Dead Rising 4-et, bár az időkorlát eltörlése megosztó lehet a rajongók számára. Én örülök neki, hiszen addig hülyülhetek, ameddig akarok. Újonc vagy? Sebaj, tégy egy próbát, hátha elkap a gépszíj – ha nem, ne erőltesd: valahol ez is rétegjáték.

A játékot ezúton is köszönjük a Konzolvilágnak.

vissza

Dead Rising 4

Kiadó: Microsoft Studios

Fejlesztő: Capcom


Rövid vélemény

+ Frank West
+ Bármivel lehet zombit ölni
+ Nincs időkorlát
+ Élvezhető történet, rengeteg titok

+/- A célnak megfelelő audiovizualitás
+/- Kevés újdonság

- Tökéletlen irányítás
- A mesterséges intelligencia

85 %