Call of Duty: Infinite Warfare - teszt

Nemrég már írtunk nektek az Infinite Warfare bétájáról. Az ott szerzett tapasztalatok igencsak pozitívak voltak, de még nem láthattuk az összképet és nem is tudtuk eldönteni, hogy méltó versenytársa lehet-e a már megjelent és rengeteg kritikai elismerést bezsákmányolt Battlefield 1-nek. Ez azonban mostanra megváltozott, hiszen a kész termék megjelent és mi jól bele is vetettük magunkat a futurisztikus háborút bemutató játék kampány és multiplayer tartalmaiba. Lássuk tehát, melyik háborús játék kaphatja meg idén a neki járó, jól megérdemelt koronát.

Kezdjünk a játék egyjátékos kampányával, mely rengeteget ígért az előzetesek alapján és fel is kellett kötnie a gatyát a készítőknek, hiszen valljuk be, az utóbbi évek CoD sztorijai jóindulattal is gyenge közepesek voltak. Ezt a készítők is érezhették, így érezhetően rá is feküdtek a dologra, a végeredmény pedig meglepően pozitív lett. A történet a távoli jövőben játszódik, ahol a Föld népessége már meghódította a világűrt és a közeli bolygók nyersanyagait használva tartják életben az egyre csak gyarapodó populációt. Természetesen megjelennek a rosszfiúk, az SDF nevű ellenséges katonai frakció, akiknek nem tetszik a rendszer és háborút hirdetnek lényegében a naprendszerünk ellen. Főszereplőnk, Nick Reyes parancsnok és maroknyi legénysége persze ezt nem engedheti, így hát megkezdődik a harc az emberiségért a világűrben, Jon Snow ellen.

Nézzük először is a kampány pozitívumait, hiszen van belőle bőven. A franchise történelmében először például nem egy irányított, lineáris kampányt kapunk, hanem egy központi helyszínt, a Retribution nevű anyahajót, ahol fegyvereinket fejlesztgethetjük, irodánkban audio és írásos fájlok között böngészhetünk, és persze innen választhatunk a küldetések között is. Választhatunk, mivel kapunk mellékküldetéseket is igencsak szép számmal, melyek teljesen opcionálisak, viszont bővítik a történetet és emellett kifejezetten szórakoztatóak is (az egyikben például az űrben, aszteroidák között bujkálva mesterlövészkedhetünk). Maga a fő történeti szál 7 küldetésből áll - ez a szám talán kevésnek tűnhet, viszont mindegyik meglehetősen hosszú, változatos és nagyon pörgős, tehát a sorozat rajongói kétségkívül ki lesznek elégítve.

Ezen kívül helyet kaptak még az űrhajós csaták is a játékban. Ettől eleinte igencsak féltem, de itt is pozitívan kellett csalódnom. Először is az űrhajó irányítása pofonegyszerű és nagyon kézre illő, másrészt pedig iszonyatosan látványos és intenzív, hihető csatákat prezentálnak nekünk a készítők. Nagy szívfájdalmam, hogy sajnos a multiplayerbe egy ilyen mód nem került bele. A földön történő harcok már erősebben ragaszkodnak a CoD játékok által felépített sémához, ezt inkább megfűszerezték apró újításokkal, lehetőségekkel melyeket a téma, vagyis a futurisztikus hadviselés meg is követel. Itt gondolok a szuper high-tech kinézetű fegyverekre, az óriás robotokra, a zéró gravitációs szekvenciákra vagy éppen a rengeteg apró kis kütyüre, melyek nem csak jópofák, de hasznosak is. Kedvencem ezek közül a hacking device, mellyel átvehetjük az irányítást az egyik robot alapú ellenfél felett, így pedig belülről bomlaszthatjuk szép az ellenséges csapatok haderejét. Végezetül a pozitívumok alatt fontosan érzem még megemlíteni a pillanatot, mikor a készítőknek elgurult a gyógyszerük és beletették a játékba a YOLO nehézségi fokozatot, ahol kilőhetik a kezünkből a fegyvert, a lábtalálatoknál belassulunk, ja, és ha meghalunk, kezdhetjük újra az elejéről a játékot. Well Done.

Természetesen a kampány nem lett tökéletes - ki kell térnem a negatívumokra is.  Az egyik legfőbb szívfájdalmam maga a történet és annak lapossága. Tudom, nem kéne zseniális forgatókönyvet elvárjak egy ilyen címtől, de a Modern Warfare trilógia már egyszer bizonyította, hogy jól is meg lehet írni egy háborús FPS-t. Itt viszont minden nagyon kiszámítható, a drámázást az így is rövid kampányidő alatt eléggé túlerőltették, nem beszélve arról, hogy itt-ott igen erős Mass Effectes utóérzése lehet az embernek, főleg a játék befejezésénél. A Mass Effectnél működött a dolog, hiszen remek története és zseniális karakterei voltak, itt viszont sajnos a szereplőgárda sem vizsgázik ötösre. Bő 80 százalékuk nagyon egysíkú, semmilyen és főszereplőnk rátesz egy lapáttal, mert még igencsak idegesítő is, tudjátok, az a tipikus amcsi filmes hazafi lett. A legnagyobb csalódás viszont mégis a Kit Harington aka. Jon Snow által alakított rosszfiú okozta. Reméltem, hogy legalább neki írnak egy karaktert, de nem igazán jött össze. Indíttatásai igencsak homályosak, szerepe pedig abból áll, hogy néha videón bejelentkezik két tűzpárbaj között és csúnyán néz (pedig milyen szép belépője van a játék elején, az viszont első osztályú). Még szegény Jon halála is olyan semmilyen és olyan csalódáskeltő, hogy először észre sem vettem, hogy kivontuk a forgalomból. Viszont, hogy ne ilyen keserű szájízzel lépjünk tovább, kiemelném a stábból Ethant, a mesterséges intelligenciával ellátott hadi robotot, aki nemcsak egy remekül megírt karaktert, hanem a humorforrás alapja is a játékban és le a kalappal, nem gondoltam volna valaha is, hogy a CoD programnál a hasamat fogom majd a nevetéstől. Ezen kívül pedig rövid cameo szerepeket kapott Lewis Hamilton F1-es pilóta és Conor McGregor UFC küzdősportoló is. Az égvilágon semmi szerepük nincs, de egy jópofa ötlet volt a készítők részéről.

Teszt a tesztben: Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Akik a Legacy Editiont vásárolták meg, azok megkapták a játék mellé a közel 10 éves, mai napig talán legelismertebb rész, a Modern Warfare felújított verzióját. A pályák nagyon szépen fel lettek csinosítva, mint a kampány, mind a multiplayer módokon belül és bár tartalmi újítást nem igazán kapott a program, nem is nagyon volt rá szükség. Ez inkább a régi a veterán játékosoknak egy kis nosztalgiavasút. Akinek kimaradt volna, vagy csak újra szeretné játszani a CoD sorozat egyik legjobb kampányát vagy éppen visszatérne az ikonikus multiplayer mapokra, annak érdemes beruházni a drágább csomagra.

Térjünk is át a muliplayer adta élvezetekre, először is a zombimódra. A YOLO nehézségi mód kitalálása után közvetlen tűzhették napirendi pontra az alábbi játékmóddal kapcsolatos megbeszélést. Ez látszik is a végeredményen. Kapunk egy animációs sztorit, ahol az izomagy, a kocka, a ribi és a néger elmennek moziba, beszippantja őket a vászon, és zombik ezrei özönlenek rájuk, ők pedig mindezt nagyon élvezik. Ja és nem sokkal később összefutunk David Hasselhoffal, aki segítő kezet nyújt főhőseinknek. Well Done #2. Maga a játékmenet viszont sokat nem változtott, hullámokban érkeznek a zombik, mi védjük/javítjuk a lehetséges bejutási pontokat, pénzt gyűjtünk és megpróbálunk előre haladni. Jó tanács: egyedül senki ne vágjon bele: még négyen is irdatlan nehéz tud lenni, viszont annál szórakoztatóbb is.

Az alap multiplayer élmény nem sokat változott a bétában tapasztaltakhoz képest, legnagyobb változtatása az eddigi részekhez képest az új kasztrendszer, avagy a Combat Rigek bemutatkozása. Összesen 6 ilyen Rig közül tudunk változtatni, melyek mind kinézetükben, különleges képességeikben és játékstílusukban is eltérőek egymástól. A Phantom kaszt például a sniperkedő, sunyuló játékosoknak, míg például a Synaptic a gyors, reflexből öldöklő játékosoknak fog kedvezni.

A játékmódok között megtalálhatjuk az alapválaszték 80 százalékát, tehát megtalálhatjuk a Team Deatchmatch nem egy fajtáját és változatát, de területfoglalós, vagy éppen capture the flag alapú küzdelmekre is benevezhet az arra érdeklődő. Sajnos sok különlegességet nem fogunk találni, talán a gun game és az infection módok hoztak egy kis színt a választékba. Előbbiben minden ölésnél új fegyvert kapunk random módon és így kell elérni egy adott ölésszámot, míg utóbbiban a fertőzöttek csak kést használhatnak, és akit megölnek, abból is fertőzött lesz. Jó ötletek, de csak ideig-óráig kötik le az embert, ezen felül pedig hatalmas kihagyott ziccernek érzem az űrhajós részek teljes hanyagolását a multiplayer részből. Talán egy DLC-vel korrigálják ezt a hibát.

Ha már kihagyott ziccerek, akkor meg kell említenem a multiplayer mapokat is. Először is kevés van belőlük és azok sem tartalmaznak sok extrát, pedig lehetett volna kezdeni valamit a lehetőségekkel, gondolok itt a null gravitációs helyszínekre vagy éppen magára az űr adta opciókra - például egy aszteroidamezőt elviseltünk volna. Ehelyett szokásos kisebb-nagyobb csőszerű pályákat kapunk, melyek jól néznek ki és jól is vannak kialakítva, de talán a franchise következő címében már jó döntés lenne, ha ezen is változtatnának a készítők. A hű rajongótábor tagjai viszont minden bizonnyal jól el fognak szórakozni ebben a világban. Érdemes is meccseket játszani, hiszen szintlépésenként nő a lehetőségeink tárháza: fegyvereket nyithatunk meg (melyekből tényleg rengeteg van), a meccsek után kapott kulcsokból ládákat nyitogathatunk (köszönjük CS: GO), és persze a különféle jópofa személyre szabhatóság is megmaradt, mind a karakterek kinézetét, mind az egyéb extrákat illetően.

Végezetül pár szót még a látványról és a hangokról. A játék kinézete igencsak meglepett, hiszen a zárt terek néha még mindig eléggé összefolyósak és színvilágtól mentesek, viszont a nagyobb tájképek, vagy nyitottabb terek néha áll leejtős szépséget mutatnak, nem beszélve a CGI átvezető videókról, melyek azon felül, hogy még inkább egy minőségi akciófilm látszatát keltik még gyönyörűen animáltak is. A szinkronhangok igencsak rendben vannak, a játék zenéje pedig eléggé felejthető egy-két jókor felcsendülő számot kivéve.

Összességében egy biztonsági játékról tett tanúbizonyságot az Infinity Ward csapata. : reméljük, hogy hasonló sémát követnek a közeljövőben is, és kapunk majd végre egy jól megírt háborús történetet is. Jó úton halad a csapat és bár sokak szerint az évet még így is az első világháború nyerte meg, ez ne szegje senki kedvét, hogyha egy hamisítatlan CoD élményt szeretne magának.