Brutálisak az Intel 14, 16, és 18 magos processzorai!

2017-08-08 22:41:38

Kikerültek a netre a szörnyetegek adatai. Aki megtalálja az állunkat, jutalomban részesítjük!


 

Nemrég ugyebár megjelentek az Intel új HEDT platformjának részeiként bejelentett processzorok, legalábbis ami a 4-10 magos változatokat illeti. Ahogy már a beharangozáskor is megerősítették, a felsőbb kategória képviselői csak később látnak napvilágot. Nos, ha maga a produktum nem is, az adatok már elérhetők, és brutálisak!

Egy sajtóközleményből derült ki, hogy a 14, 16, illetve 18 magos változatok szeptember 25-én kerülnek a boltok polcaira, a 12-es i9-7920X pedig augusztus 28-án válik elérhetővé. Ezen legkevésbé sem olcsó chipek célja, hogy a renderelés, videóvágás és különféle nagyigényű munkálatok erőforrásaként szolgáljanak. A célközönség a professzionális felhasználók és a szakemberek körében így ki is merül, azonban egész biztos, hogy néhány tehetősebb figura játékok alatt is beveti majd ezen újdonságokat.

intel core i9

A fenti képen jól látható, hogy az említett processzorok jócskán felülmúlják a korábban megjelent HEDT családot, azonban az árcímke is eléri a 2.000 dollárt. Bár a legalacsonyabb alapórajel 2,6 GHz, aminél személy szerint én kevesebbre számítottam, megfelelő hűtési körülmények között az akár 4,4 GHz-es határ is megrengethető. Minden szóban forgó chip az X299-es szériájú alaplapokat igényli LGA 2066-os sockettel. A két i5-öt leszámítva mindegyikük támogatja a négycsatornás memóriakonfigurációt.

Az AMD korábban megjelent Ryzen processzoraival erőteljes ütést mért a piacra, ezzel olyan versenyt felállítva, melyet régóta nem láttunk a két rivális között. A nemrég megjelent Threadripper meglehetősen acélos reakciót váltott ki az emberekből, így az Intel már kénytelen volt valami újat mutatni a piaci előny megtartása érdekében.

vissza