8 GB RAM mobiltelefonban? Igen, ez az Asus Zenfone AR

2017-01-08 20:44:40

A tajvani gyártó sem tétlenkedett a CES-en: a kiterjesztett valóságot támogató mobiljuk mellett egy kameratelefonról, a Zenfone 3 Zoomról is lerántották a leplet. Mindkét készüléknek megvannak a szerethető tulajdonságai, ám valószínűleg csak egyikük érkezik meg Magyarországra.

 

Két telefonnal is készült a 2017-es CES kiállításra az Asus. Ezek közül nem merészség kijelenteni, hogy a Zenfone AR névre keresztelt masina (egy kicsit) az érdekesebb. A készülék immár Project Tango kompatibilis, így a kiterjesztett valóság nem tűnik nagy feladatnak számára, köszönhetően a TriCam rendszernek: a hátlapon a 23 megapixeles fényképező mellett két további egység is található, így a kütyü könnyedén fel tudja térképezni saját helyzetét.

asuszenfonear

Az előlapon egy Gorilla Glass 4 üveg által védett, 5,7 hüvelykes, QHD, vagyis 1440 x 2560 pixel felbontású AMOLED képernyő uralkodik, ekkora képpontsűrűségre pedig szükség is volt, hiszen az AR a DayDream platformmal is kompatibilis. Hogy még lejjebb essen az állunk, arról az Asus a 8 GB-nyi beépített rendszermemóriával gondoskodott: ez az első mobil, amit ennyi RAM-mal pakoltak meg.

A további hardverek terén sincs kivetnivaló, Snapdragon 821-es lapka, 32-256 GB-ig terjedő adattároló, van Bluetooth 4.2, GPS, ujjlenyomat-olvasó, DTS hangzásjavítás, a 3300 mAh-s akkumulátor pedig USB Type-C porton keresztül etethető. A ZenUI 3.0 felülettel ellátott, Android 7.0-t futtató Zenfone AR áráról egyelőre nincs információ, ám az valószínűsíthető, hogy hazánkban nem kerül hivatalosan forgalomba.

asuszenfone3zoom

Azért a fent látható Zenfone 3 Zoom mellett se menjünk el némán, ami egy 5,5 inches, Full HD-s AMOLED megjelenítőt kapott, 500 nites fényerővel. A kijelzőt a Snapragon 625 bikázza be, RAM-ból 4 GB jutott. Hátul két darab kamera dolgozik, egy Sony IMX362-es, 12 megapixeles, f/1,7 apertúrájú, 25 milliméteres nagylátószögű lencse, és egy 12 megapixeles, 59 milliméteres szenzor. Akad 4K videorögzítés, 0,03 másodperces fókuszálási idő, Android 7.0, plusz ami még rátesz az egészre egy lapáttal, az az 5000 mAh kapacitású telep, ami elég combosnak mondható. Árat nem tudni, de márciustól itthon is kapható lesz.

vissza