Bemutatkozott a Samsung Galaxy A8 (2016)

2016-09-30 13:22:10

Az előzetes pletykáknak megfelelően debütált a Galaxy A-sorozat zászlóshajója, az A8 (2016), ami a tavalyi csúcsmodell belsejét kapta meg, csak méretesebb kivitelben.

 

A Samsung hivatalosan is lerántotta a leplet a Galaxy A8 idei változatáról. A készülék külsőleg szinte semmit sem változott a tavalyi kiadáshoz képest, továbbra is karcsú, a fémburkolat pedig prémium érzést kelt. Az előlapon egy 5,7 hüvelykes, 1080p felbontású Super-AMOLED kijelzőt találunk, alul pedig két érintésérzékeny és egy fizikai gombot, utóbbiba ujjlenyomat-olvasó szenzort is szereltek.

Samsung Galaxy A8 (2016)

Mindenképpen érdekes és üdvözítendő, hogy a Samsung a tavalyi csúcsgépek, a Galaxy S6 és S6 Edge belsejét ültette át a mobilba, hiszen egy nyolcmagos processzorral ellátott Exynos 7420 chipset csattan ki az erőtől, méghozzá 3 gigabájt RAM-mal és microSD-vel bővíthető 32 gigabájtos adattárolóval kiegészülve.

Nagyon hasonló a kamerás felszereltség is, hátul egy 16 megapixeles, ledes villanóval ellátott egység várja a kattintásokat, elöl pedig egy 8 megapixeles fényképezőgép hívja magához a szelfizni vágyókat. A 156,6 x 76,8 x 7,2 milliméteres phableten már a legújabb, Grace UX névre hallgató felülettel ellátott Android 6.0.1 operációs rendszer teljesít szolgálatot.

A 3300 milliamperórás akkumulátorral felvértezett Galaxy A8 (2016) egyelőre Dél-Koreában vásárolható meg, méghozzá 580 dolláros, vagyis 160 ezer forintos áron.

vissza