Aggódás - tényleg vége a wareznak?!

2016-01-08 15:17:58

Az egyik legnagyobb, a játékok feltörésével foglalkozó - kínai - fórumon a Just Cause 3 kapcsán fakadt ki az oldal üzemeltetője: szerinte 2 éven belül eltűnhetnek a warez -játékok.


 

A kínai 3DM fórumon, a Just Cause 3 rls topikjában bukkanhatunk rá azokra a bejegyzésekre, amelyekben a közösség alapítója bátorítja a törést készítő fiút, ne adja fel az utolsó etapban, működni fog a hack.

Érdekes látni ilyen beszélgetést, hiszen jól tudjuk: nincs feltörhetetlen védelem. A Denuvo azonban kicsit keresztbetett a hackerközösségnek. Az első verziót simán megkerülték még, a másodikat csak egy évvel később (azt se túl elegáns módon), a mostani kiadással viszont alig tudnak valamit kezdeni…

host-caputra

Korábban is volt már olyan védelem, ami hosszú hónapokra lekötötte a releasereket (SecuROM), de a Denuvo alapjaiban új, más, ráadásul folyamatosan fejlesztik, így érthető a 3DM-esek félelme.

Egyelőre tehát úgy tűnik, ha el nem is tűnik a warez, esélyes, hogy a denuvós játékokról (Rise of the Tomb Raider, hogy a legközelebbi megjelenést említsük) le kell mondaniuk azoknak, akik okosba szerzik be a mókát.

És akkor most legyünk őszinték: a warez alapjaiban rossz dolog, de tegyük a szívünkre a kezünket és úgy jelentsük ki, hogy sosenem szedtünk még le filmet, zenét, játékot. Na ugye.

Sokan azt mondják, csak azért warezolnak, mert túl drágák a játékok. Mások állítják, csak megnézik és már mennek is a boltba megvenni a szoftvert - ez valahol igaz is lehet: Ti játszottatok mostanában demóval?!

A gond ott van, hogy a letöltött játék nem hoz bevételt a kiadónak, forgalmazónak. Panaszkodunk, hogy nincs új IP, új ötlet, csak HD Remaster, Remake. Nem lehet, hogy a warez is közrejátszik ebben? - csak kérdezem.

Szerintem warez addig lesz, ameddig készülnek szoftverek is: igény mindig lesz rá ilyen-olyan okokból. Mondhatnám azt is, hogy természetes velejárója a dolgoknak. Ti mit gondoltok?

 

 

vissza