A Moto M nyitja meg az új mobilos Lenovo érát

2016-11-11 10:43:58

Hivatalosan is bemutatkozott a Moto M, ami az új generációs Lenovo mobilok sorát nyitja meg. A készülék rendkívül kecses formatervet, valamint középkategóriás hardvert kapott, és jönnek még majd utódok is.

 

A Lenovo már korábban befejezte a Motorola felvásárlását. Eleinte még úgy volt, hogy marad az amerikaiak neve, később viszont hivatalos közleményben tudatták, hogy ez nagyon másképpen fog történni. A jövőben már csak a Moto jelzés emlékezteti a mobilos témában jártasabbakat a Motorolára, aminek bizonyítéka a Moto M, melyről most rántották le hivatalosan a leplet.

moto-m-1

A 151,35 x 75,35 x 7,85 milliméteres, meglehetősen kellemes dizájnnal rendelkező készülék a mérlegre téve 163 grammot nyom. Elöl egy 5,5 hüvelykes Super AMOLED kijelzővel szemezhetünk, ami a szélek felé 2,5D-ben ívelődik egy picit. A unibody fém burkolat hátuljára az ujjlenyomat-olvasó is odafért, a kerekded formavilág pedig az egész telefont áthatja.

moto-m-2

A biometrikus szenzor mellett egy 16 megapixeles, dupla tónusú ledes villanóval ellátott kamera serénykedik, aki szelfizésre vágyik, annak a 8 megapixeles szenzorban kell kiélnie magát. Audio terén is helytáll a masina, köszönhetően többek között a Dolby Atmos hangzásnak. Az energiaellátás a 3050 milliamperórás akkumulátor feladata, ami támogatja a gyorstöltést is.

moto-m-3

A Moto M lelke a MediaTek Helio P15 chipset, amiben egy 2,2 gigahertzes, nyolcmagos processzor dolgozik, Mali-T860MP2 grafikus gyorsítóval együtt. A microSD-vel bővíthető 32 gigabájtos adattároló mellé 4 gigabájt RAM dukál. Van 802.11a/b/g/n/ac-s WiFi, Bluetooth 4.1, USB Type-C, USB-OTG, illetve van Cat.6-os 4G/LTE is, viszont nincs B20, ami az európaiaknak meglehetősen rossz hír.

moto-m-4

Az Android 6.0.1 operációs rendszert futtató Moto M eleinte csak Kínában lesz kapható, méghozzá 80 ezer forintnak megfelelő jüanért cserébe. A hírek szerint egyébként innentől a Moto márkajelzés lesz minden Lenovo telefon elején, amit főleg a gazdasági és a pénzügyi mutatók változásával lehet indokolni.

vissza